Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

HATODIK HELYEZÉST ÉRŐ GYŐZELEM A VÁRMEGYE KETTŐBEN

2024. május 17-én hazai környezetben fejezte be szereplését a Pest Vármegyei Kézilabda Bajnokság második osztályában az Érdi Férfi KSE felnőtt csapata az 5. helyért zajló második, visszavágó mérkőzésen. Az idegenbeli találkozóról nyolcgólos vereséggel tért haza a gárda, így szinte elérhetetlennek tűnt az ötödik hely megszerzése. A „jó bemelegítés fél győzelem” szoktuk mondani ezt a bölcsességet, de ezt a mérkőzés előtt „nyomokban” sem lehetett felfedezni játékosaink mozdulataiban.

Jól indult a mérkőzés, a határozott védekezést rendre góllal végződő támadások követték, amelynek eredményeképpen a tizedik percben már ötgólos volt az előnyünk. Ekkor úgy tűnt, hogy lehet esélyünk az esetleges meglepetésre. Sajnos a folytatásban valami „elromlott”, hiszen ezt a nagyszerű játékot nem sikerült állandósítani, az ellenfél feljavult és fokozatosan felzárkózott. Ugyan a szünetben még négy góllal mi vezettünk, de pontatlan, enervált játékunkkal képtelenek voltunk növelni előnyünket. A győzelmet sikerült ugyan megszerezni, de számunkra maradt a hatodik hely a vármegyei vetélkedésben. Folytatás az ősszel, bízunk egy eredményesebb szereplésben!

2024. május 17. 19.00 óra / Érd Treff Sportcsarnok

8/Bucsek Bence (3), 7/Bucsek László, 1/Érdi Zalán, 44/Erdősi Balázs, 3/Grósz Richárd (3), 17/Hagymási Zsolt (2), 11/Hóka Attila (6), 15/Kovács Balázs (5), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 16/Offenberger Ottó, 26/Saibán Dániel (5), 51/Szabó Zoltán (1), 10/Tóth Csaba (1), 13/Wiedemann Viktor (4)

Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram