Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

TISZTES HELYTÁLLÁS NAGYARÁNYÚ VERESÉGGEL

Az Érdi Férfi Kézilabda SE FU20 korosztályos csapata 2024. szeptember 6-án hazai környezetben kezdte meg szereplését a Nemzeti Kézilabda Bajnokság 2024/2025. évi szezonjában. A csapat gerincét a tavaly még FU16 korosztályban szereplő játékosok adják, kiegészülve minden mérkőzésen három idősebb, 2004-es születésű kézilabdázónkkal. A mai mérkőzésről igazoltan volt távol a csapat vezetőedzője Váraljai Ádám és több játékosa, Boros Dániel, Erdősi Balázs, Heits Gergely, Offenberger Ottó és Tóth Bence.

Több szempontból is „nehezen” indult a mai mérkőzés. Örömteli volt viszont, hogy a lelátó szinte teljesen megtelt a lelkesen és többnyire sportszerűen szurkoló nézőkkel. Már az első percektől fogva érzékelhető volt a két csapat közötti „korosztálybeli” különbség, ami nem tette kétségessé a találkozó kimenetelét. Fiaink nagyszerűen küzdöttek, de az ellenfél kemény, erőszakos védekezése ellen több ízben is tanácstalannak és tehetetlennek tűntek. Kiemelkedett a kiváló kapusteljesítményt nyújtó Gyapay Gellért és Érdi Zalán. A mezőnymunkában jeleskedett Tóth Balázs Csaba és Tóth Milán, akik ketten 21 találatot értek el. Dicséretesen teljesített még Nagy-György Tamás is, aki néhány jól sikerült kapura lövéssel és pazar átadással bizonyította kiváló képességeit. Folytatás a jövő szombaton Vecsésen, ahol hasonlóan jó erőkből álló ellenféllel találkozunk!

2024. szeptember 09. 14.00 óra – Treff Sportcsarnok Érd, Piroska utca 6.

15/Bódog Bence, 9/ Boros Ádám, 1/Érdi Zalán (2), 23/ Fauszt Milán, 17/Gyapay Gellért, 19/Nagy-György Tamás Krisztián (5), 19/Tóth Balázs Csaba (13), 5/Tóth Botond, 10/Tóth Milán (8), 24/Tóth-Rimóczi Marcell

Szakmai stáb: Firnicz József edző / Narancsik Imre sportmunkatárs

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram