A védekezés hatásosságát ugyancsak befolyásolja az, hogy a védők hogyan képesek alkalmazkodni a mérkőzés során állandóan visszatérő speciális szituációkhoz, különösképpen a pontdobásokhoz. A játékvezetők ugyanis gyakran ítélnek pontdobásokat a gólveszélyes területen, amelyek helyzeti előnyt biztosítanak a támadóknak. A pillanatnyi játékmegszakítás ezekben az esetekben a védekező csapat számára is előnyös lehet, amennyiben képes ezt a hosszabb-rövidebb holtidőt gyors rendeződésre kihasználni. Természetesen a támadók begyakorolt játékelemekkel, „figurákkal” vagy egyéni kísérletekkel igyekeznek helyzeti előnyüket gólhelyzetté fokozni. Ezért a gólveszélyes területen belül vagy annak közelében végrehajtott bedobás, illetve szabaddobás, valamint büntetődobás fokozott figyelmet és különleges helyezkedést igényel a védőktől.
Bedobásnál a végrehajtásra vonatkozó játékszabályok, valamint az a tény, hogy az azt elvégző nem igényel őrizetet, előnyösen befolyásolják a védők tevékenységét. A bedobás rövid előkészületi ideje és az ideiglenes számbeli előny lehetőséget nyújt a védőknek az újra rendeződésre, esetleg egy előre begyakorolt védekezési formáció felvételére. Így a bedobást végrehajtó támadó zavarásával hibázásra, illetve rossz átadásra kényszerítésével, vagy a védekezési rendszer hirtelen megváltoztatásával a támadás feltartóztatható, sőt a labdaszerzés is sikeresen kísérelhető meg.
- Labdaszerzésre a legjobb lehetőség akkor kínálkozik, amikor a bedobást az alap- és az oldalvonal találkozásánál, illetve annak közeléből hajtják végre a támadók, mert ebben az esetben a dobás variációs lehetősége és iránya leszűkül és kiszámíthatóvá válik.
- Így célszerű, ha a dobómozdulat megindításának pillanatában egy meghatározott jelre a védők azonnal kitámadnak, és szorosan lefedezik a legközelebbi támadót, megakadályozva annak labdaátvételét.
- Ezáltal esetenként megszerezhető a labda és gyors ellentámadás kezdeményezhető, vagy legalábbis a végrehajtó támadó hosszú, mély átadásra kényszeríthető, és így az ellenfélnek újra kell kezdenie a támadásépítést.
Bedobásnál azonban csak jól összehangolt csapatmunka és kedvező körülmények esetén kíséreljék meg a védők a labdaszerzést. Az együttes kitámadás esetén ugyanis a védőfal fellazul, és az eredméyntelen labdaszerzés kísérlet esetén jó lehetőséget nyújt a támadóknak az esetleges áttörésre, bejátszásra vagy a labda visszajátszásával a bedobó támadó gyors helyzetbe hozására. Továbbá a védők azt sem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a bedobásból közvetlenül is szerezhető gól, és – különösen, ha a támadó kedvező lövőszöggel áll fel a dobás végrehajtására – jó helyezkedéssel akadályozzák meg a kapura lövést. Ezért a bedobásnál a védők a játékmegszakítás rövid idejét elsősorban az újrarendeződésre használják fel, és csak ezután tegyenek kísérletet a labdaszerzésre.
Meglehet, a pálya középső harmadában megítélt szabaddobások nem igényelnek különösebb helyezkedést a védőktől, a szabaddobási vonalnál végrehajtott pontdobások – közvetlenül vagy közvetetten a talajról, illetve a levegőből megkísérelt átlövéssel – jó lehetőséget kínálnak a támadóknak a gólszerzésre. Ezért ebben az esetben a védőjátékosok és a kapus összehangolt tevékenysége és egymáshoz igazított elhelyezkedése különösen szükségszerű. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a védőtársai jó elhelyezkedéssel a kapu jelentős részét képesek eltakarni, a szabaddobás helyének megfelelően a kapus sorfalat állíthat fel.
- A csökkent lövőszög következtében a szélen egy védő felállítása elegendő a szabaddobóval szemben.
- Közép felé haladva a növekvő lövőszög indokolttá teszi kettő vagy különösen veszélyes lövő esetén három védő szoros egymás mellé állítását.
- Míg időn túli szabaddobás esetén valamennyi védő álljon föl a kapuelőtér-vonal előtt, és szorosan egymás mellé helyezkedve alkosson biztosan záró védőfalat.
A kapus irányítsa a védők felállítását és elhelyezkedését, ő maga pedig úgy helyezkedjen, hogy vizuálisan a kapura lövés egész folyamatát jól követni tudja. Általános alapelv, hogy dobókéz felöli oldalt a védők tartják, míg a kapus kissé a másik oldalra helyezkedik. Ennek oka, hogy az elhajlásos lövés időben és térben hosszabb előkészületet igényel, és így a támadó lövő szándékának korai felismerésével a kapus még a másik oldalra lőtt labdák esetén is időben közbeavatkozhat. Néha a kapus és a védők jó helyezkedése eltéríti a támadót eredeti szándékától és közvetlen kapura lövés helyett gyorsan továbbadja a labdát, hogy társai összjáték útján a gólveszélyes terület másik részén alakítsanak ki gólhelyzetet. Erre szintén fel kell készülni a védőknek, ezért úgy helyezkedjenek el a sorfalban, hogy az esetleges elzárást elkerülve gyors reakcióra és helyváltoztatásra legyenek képesek. A szabaddobás közvetett végrehajtással gyakran a felugrásos átlövés előkészületéül szolgál. Ebben az esetben a hosszabb előkészület elegendő időt ad a védőknek a kilépésre és az átlövés ütközéssel történő megakadályozására. Ha azonban ily módon nem sikerül a kapura törő játékost feltartóztatni, annak átlövése az egyéni, de lehetőleg a csoportos sáncolás valamelyik formájával még mindig megakadályozható.
Büntetődobásnál a védőknek nincs lehetőségük a közvetlen közbeavatkozásra, így ez esetben tevékenységük a kapusról vagy a kapufáról visszapattanó labda megszerzésére, valamint ezek érdekében a támadók lefedezésére összpontosul. Ezért a védekező csapat úgy szervezze meg az alapfelállást, hogy a kihagyott büntető esetén a kapus védésével, vagy a kipattanó labda megszerzésével azonnal gyors ellentámadást tudjon kezdeményezni.
- Célszerű, ha – a szabályok által előírt módon – 3 méter távolságra egy-egy védő helyezkedik el a büntetődobó támadó mindkét oldalán, és azok a végrehajtó játékos újbóli labdaszerzésének megakadályozására összpontosítanak.
- A többi védő a támadók elhelyezkedésétől függően a szabaddobási vonal mentén, arányosan álljon föl, és a visszapattanó labda megszerzésére törekedjenek.
- Mivel jó elhelyezkedés esetén egy védő képes egyszerre két támadót szemmel tartani, a csapat – már az esetleges gyors indításra gondolva – további két védőt kissé előrébb helyezhet. Ezek a játékosok azonban csak annyira hagyják el a kapuelőteret, hogy amennyiben mégis a támadók jutnak labdához, képesek legyenek gyorsan visszahúzódni saját kapujuk elé.
Kárba veszett erőfeszítés, ha a kapus kivédi a büntetőt, tehát megoldja a feladat nehezebb részét, de a védők mégsem képesek megszerezni a kipattanó labdát. Ezért a védőjátékosok mindig a labda visszaszerzésére összpontosítsanak elsődlegesen, és csak ezután próbáljanak meg gyors ellentámadásba lendülni.
A támadás technikai elemeinek állandó fejlődése és a mind hatásosabb csoportos manőverek egyre összehangoltabb és szervezettebb csapatvédekezésre kényszerítik a játékosokat. Védekezésben különösen fontos az egyének és a csapatrészek összehangolt tevékenységének megszervezése, vagyis egy alapvető védekezési terv kidolgozása, amit azután minden egyes védő követ, és annak alapján tevékenykedik a saját pozíciójában. Máskülönben valamiféle taktika hiányában az egész csapatvédekezés elveszti egységét, ami zűrzavarhoz, fejetlenséghez vezet, megkönnyítve a támadók helyzetkialakítását és gólszerzését. Ezért összefoglalásképpen érdemes kiemelni azokat a legfontosabb tényezőket, amiket a csapat védekezési stratégiájának kialakításakor célszerű figyelembe venni.
- A mérkőzés helye / megmutatja, hogy hol helyezkedik el a mérkőzés a csapat hosszú távú felkészülésében, és az idény adott periódusának megfelelően mi a játékosok fizikális, technikai és taktikai felkészültségének elvárható szintje támadásban és védekezésben. Ez azt jelenti, hogy a védekezés megtervezése szempontjából a játékosok pillanatnyi fizikális állapota, a védekezés technikai elemeiben való jártassága, az összehangolt csoportos taktikai tevékenység lehetősége, valamint az, hogy hol tart a csapat a kialakítandó védekezési stílus elsajátításában, mind fontos szerepet játszik. Továbbá a csapatstratégia kialakítása szempontjából szintén fontos figyelembe venni azt, hogy a csapat edző- vagy tétmérkőzést játszik egy tornán vagy bajnokságban, illetve pályaválasztóként vagy idegenben lép pályára, mert ezek a tényezők egyúttal meghatározzák a mérkőzés célját is.
- A mérkőzés célja / lényegében meghatározza a csapattal szembeni általános elvárást az adott mérkőzésen. Tétmérkőzésen általában kétfajta taktikai cél létezik, a mérkőzés megnyerése, vagy a nagy gólkülönbségű vereség elkerülése. A védekezési taktika azonban mindkét esetben alapvetően ugyanaz. Belátható ugyanis, hogy amennyiben a csapat egyértelműen győzelemre tör, még a legsikeresebb támadójáték sem hozza meg a várt sikert, ha az ellenfél állandóan góllal válaszol. Amikor pedig a csapat célja a nagygólkülönbségű vereség elkerülése, a védekezésnek szintén kulcsszerepe van, mivel az a csapat, amelyik képes megakadályozni az ellenfél folyamatos gólszerzését és szórványosan betalál a kapuba, hosszabb ideig képes egyenrangú partnere lenni a jobb képességű ellenfélnek. Következésképpen nem igazán lényeges a mérkőzés célja, mert a védekezést illetően az elvárás mindig ugyanaz, állandó, figyelmes védőtevékenységgel a kapott gólok számának minimálisra csökkentése. Edzőmérkőzésen jó lehetőség kínálkozik egyes játékosok más védőpozícióban való kipróbálására, a szomszédos védők összeszoktatására és különböző védekezési rendszerek mérkőzésszituációban történő begyakorlására.
- Az ellenfél ismerete / nagymértékben meghatározza a csapatstratégia kialakítását és kivitelezhetőségét, ezért – ha az előzetes információk lehetővé teszik – az ellenfél játékstílusának jellemző vonásai sem hagyhatók figyelmen kívül a tervezésnél. Így ismert ellenfél esetén a nagy valószínűséggel alkalmazott támadási rendszert, a játékosok támadási alapfelállását és azok leggyakoribb csoportos manővereit, a támadásfelépítés és a befejezés szokásos módját, az egyéni képességeket – különösen a kulcsjátékosok szokásait – röviden az ellenfél támadási karakterét figyelembe kell venni. Például azon csapatok ellen, amelyek nem rendelkeznek különösen veszélyes átlövőkkel, célszerű zárt területvédekezést alkalmazni, ezzel biztonságos lőtávból gyakori átlövésre serkenteni a támadókat. Vagy ellenkezőleg, gólerős átlövőjáték esetén a belső védők kiterjedt mélységi tevékenységével az ellenfél támadásbefejezése és a szélekre kényszeríthető, ahol a kapusnak nagyobb esélye van a hárításra. Szintén, amennyiben köztudott, hogy az ellenfél támadójátéka egyik különösen jól képzett játékosa tevékenységére épül, vagy a csapat főként „figurális” játékkal építi föl támadásait, úgy egy védő speciális emberfogó feladatkörre készíthető fel, vagy az emberfogásos védekezés jó begyakorlásával meghiúsítható a támadásszervezés. Ismeretlen csapat ellen a védők agresszív, de nem túlzottan támadó szellemű védekezéssel mindjárt a mérkőzés elején bizonytalanítsák el az ellenfelet, mert az első benyomás jelentősen befolyásolja a támadók további tevékenységét.
- A csapat összetétele / meghatározza a védekezési stratégiát, mivel a játékosok fizikális képességei, technikai képzettsége és taktikai érettsége behatárolja a védőjáték lehetőségeit. Ennek megfelelően közel azonos képességű játékosok vagy kezdő csapatok esetén a zárt területvédekezést célszerű választani és az alapfelállást a játékosok magassága szerint – középtől a szélek felé haladva csökkenő sorrendben – kialakítani. Egyes jobb lábmunkával, fejlettebb mozgáskoordinációval és kifinomultabb labdaszerzési képességgel rendelkező játékosok eredményesen szerepeltethetők előretolt védőpozícióban, lehetőséget nyújtva ezzel a csapatnak a nyílt zóna- vagy vegyes védekezési rendszer alkalmazására. Míg az egységesen jó lábmunkával, állóképességgel és taktikai felkészültséggel rendelkező játékosokból álló csapat jó eséllyel próbálkozhat meg az emberfogásos védekezés egyik formájával. A tervezett védekezési rendszer kialakításakor a kapus erényeit és gyenge pontjait ugyancsak figyelembe kell venni, és annak megfelelően a védekezést a különböző lövőzónákban meg kell erősíteni. Például átlövéseket kevésbé jól védő kapus esetén a belső védőkre, míg szélről sebezhető kapus esetén a külső védőkre hárul fokozottabb védőfeladat. Mivel védekezésben a csapat egységének és összetartásának meghatározó szerepe van, a csapatstruktúra kialakításánál a játékosok pozitív-negatív emberi vonásainak szem előtt tartása szintén elengedhetetlen szempont. Különösképpen a szomszédos játékosok közti társas viszony nem hagyható figyelmen kívül, mivel az egymás mellett játszó védők képesek jelentősen előremozdítani, illetve hátráltatni egymás tevékenységét.
- A játékoscsere / olyan taktikai fegyver, ami lehetővé teszi a csapat szerkezetének megváltoztatását, egyes játékosok speciális képességeinek maximális kihasználását, a játékosok pihentetését, vagy az ellenfél játékrendszerének megbontását. Védekezésben a játékoscsere lehetőséget ad a támadásban nem túl eredményes, de megfelelő védekezési felkészültséggel és mindenekelőtt nagy akarással rendelkező elszánt játékosnak, hogy csapata hasznos, aktív tagjává váljon. Az ilyen játékoscsere ugyanakkor egy taktikai manőverrel is összekapcsolható, és így egyidejűleg lehetőség kínálkozik a támadásban kulcsszerepet betöltő játékos ideiglenes pihentetésére is. Más esetekben a játékoscsere oka elsősorban az ellenfél támadótevékenységének és folyamatos eredményességének ellensúlyozása, valamint egyes védőjátékosok nem kielégítő tevékenysége és a kapus gyenge formája lehet. Így például egy különösen eredményes támadó semlegesítésére egy emberfogó-specialista küldhető pályára, a támadásban és védekezésben egyaránt eredménytelen játékos helyére egy másik csapattárs állítható be, vagy büntetődobás esetén az ellenfél megzavarására a tartalék kapus cserélhető be. Abban az esetben azonban, ha a csapat védekezésnél állandóan cserél, ügyelni kell arra, hogy a cserejátékos jó ütemben lépjen a pályára, máskülönben megsértheti a szabályokat, vagy időleges számbeli előnyhöz juttathatja az ellenfelet.
Meglehet a csapat védekezési stratégiáját elsődlegesen az ellenfél gólszerzésének megakadályozására való állandó törekvés jellemezte, napjainkban már általános elvárás a védekezéssel szemben, hogy az legyen támadó szellemű, labdacentrikus és mindenekelőtt foglalja magában a gyors ellentámadás lehetőségét. A csapat határozott védőtevékenysége állandó nyomás alatt tartja a támadókat, és elhamarkodott cselekvésre, rossz átadásra, illetve technikai hibára kényszerítheti őket. Így a szilárd csapatvédekezés – különösen, ha az kitűnő kapusteljesítménnyel is párosul olyan magabiztosságot és lélektani előnyt adhat a csapatnak, ami a támadásra is átterjed, lehetővé téve a kezdeményező szerep átvételét és a mérkőzés irányítását.
