A labdaátadás a támadójátékosok közti labdás kapcsolat, amely megteremti a kollektív csapatmunka egyik alapfeltételét, ezzel biztosítja a folyamatos támadásszervezést, továbbá lehetőséget nyújt az egyénnek arra, hogy aktívan kapcsolódjon be a csapattevékenységbe. Ezért nem lehet kérdéses, hogy a labdaátadás az egyike a kézilabdázás legfontosabb technikai elemeinek. Kiemelt szerepe ugyanakkor magas szintű technikai végrehajtást igényel, a labdát úgy kell a csapattárshoz juttatni, hogy ritmusveszteség nélkül átvehesse azt és a további tevékenységet fennakadás nélkül megkezdhesse. Ezért célszerű megvizsgálni azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják az átadások végrehajtását.
A labdaátadás indítása a játékos pillanatnyi helyzetétől függ:
- alaphelyzetben a legegyszerűbb, mivel a játékosnak csak az átadásra kell koncentrálnia
- futás közben a dobómozdulatot oly módon kell összehangolni a futólépésekkel, hogy a futás folyamatossága ne szakadjon meg
- ugrás közben a test és a végtagok mozgását úgy kell összehangolni, hogy az egyensúlyi helyzet a levegőben is megmaradjon
A labda útja változatos lehet:
- egyenes, a legegyszerűbb mód a két játékos közti gyors átadásra
- ívelt, jól alkalmazható az ellenfél felett vagy hosszabb átadásra
- pattintott, célszerű kis távolságra vagy az ellenfél melletti átadásra
A labdaátadás távolsága meghatározza a dobás erejét:
- rövid átadás kevesebb erőkifejtést igényel
- hosszú átadás nagyobb erőbefektetést igényel
A labdaátadás iránya meghatározza, hogy milyen mértékben kell a játékosnak elfordulnia a test hossztengelye körül:
- szembe minimális az elfordulás
- oldalra történő átadásnál nagyobb mértékű törzsfordítás szükséges
Ezen szubjektív tényezők mellett az átadás eredményes végrehajtását olyan objektív körülmények is jelentősen befolyásolják, mint a játék sebessége, a csapattársak pillanatnyi helyzete vagy az ellenfél zavaró elhelyezkedése. A támadás és a védekezés kölcsönös, egymásra ható fejlődése során az átadásoknak számos változata alakult ki, melyek a játékhelyzetnek megfelelően végrehajthatók egy vagy két kézzel. Az egykezes átadások célszerűség, távolság és gyorsaság szempontjából szélesebb repertoárral rendelkeznek, ezért ezek a játék során nagyobb számban fordulnak elő. A kétkezes átadások lassúbbak, kevésbé célszerűek, ezért fokozatosan kikoptak a játékból. Viszont labdás bemelegítés és medicinlabdás lövőerő-fejlesztés céljából edzésgyakorlatként jól alkalmazhatók.
Ez a technikai elem a kézilabdázás leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási módja. Gyakori alkalmazását többek között a felkészített labda előnyös helyzete indokolja, ugyanis ebből a pozícióból a felső lövés ugyancsak jól kivitelezhető.
A játékos támadó alaphelyzetben melltájékról a dobókézzel váll fölé lendíti a labdát, ezzel kialakítva a dobóhelyzetet. Bal harántterpeszállásban a törzs jobb karral együtt úgy fordul el, hogy a bal váll néz a dobás irányába. A labda felkészítése és a törzsfordítás eredményeképpen a testsúly nagy része a hátsó lábra csúszik és azt enyhén behajlítja. A dobókéz alkarja megközelítőleg derékszöget zár be a felkarral, míg a bal kar a test előtt laza tartással egyensúlyoz. A dobómozdulat a csípő elfordításával kezdődik, amit a váll, a könyök, majd végül a csukló ostorcsapásszerű mozdulata követ. A mozdulatsor végrehajtása közben a testsúly fokozatosan átcsúszik az elöl lévő bal lábra, majd az ily módon tehermentesült hátsó, jobb láb a kidobás után kis előre lepéssel fékezi a test lendületét. A dobáshoz felkészített labda hatósugara széles, így a dobómozdulat a védők beavatkozásától függően vállmagasságban vagy a fölött indítható meg.
Ez a meglehetősen egyszerű, természetes technika elsősorban a védők mellett vagy kis távolságra történő labdaátadásra célszerű. Egyszerűsége mellett további előnye, hogy végrehajtása gyors, valamint a dobómozdulat a kar természetes helyzetéből indul. Ezért a támadásépítés során, főleg futás közben, ez az átadás igen gazdaságosan alkalmazható, továbbá a labda felkészített helyzete lehetővé teszi a gyors alsó lövés kivitelezését a gólveszélyes területen.
A játékos támadó alaphelyzetben melltájékról a dobókézzel csípőmagasság alá, a test mellé-mögé lendíti a labdát. A lendítéssel a törzs is kissé oldalra dől, és enyhén kifordul úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A jobb kar enyhén nyújtott, a csukló hátrahajlított, míg a tenyér a labda mögött, ujjakkal a talaj felé nézve tartja a szert. Ebből a dobóhelyzetből a jobb kar előre lendítése indítja meg a dobómozdulatot, majd az alkar fokozatos hajlítással egyenes úton küldi a labdát a dobásirányba. A csukló gyors mozdulattal egy végső erőközlést és irányítást ad a labdának, amivel az átadás variációs lehetősége és kiszámíthatatlansága tovább növekszik. Annak következtében, hogy az alkar és a csukló pillanatnyi helyzete könnyen és gyorsan változtatható, az alsó átadás a talajtól egészen csípőmagasságig kivitelezhető.
A támadásszervezés során felállt zónavédelemmel szemben a támadók célja a labda gyors, időveszteség nélküli járatása. erre a célra a gyors mozdulatokkal végrehajtott, test előtti átadások, a csuklópasszok a legcélszerűbbek. Gyakori alkalmazásukat továbbá a meglehetősen célszerű végrehajtási mód is indokolja. A játékosnak ugyanis nem kell felsőtesttel teljes mértékben a dobásirányba fordulnia, és az átadás csupán perifériás látással követhető. Ugyanakkor a melltájékon érkező labda átvételének mozdulatsora törésmentesen összekapcsolható annak dobóhelyzetbe való felkészítésével. A test előtti átadások technikai végrehajtása a dobókézzel azonos, illetve azzal ellentétes oldalra különböző.
A test előtti átadás a dobókézzel azonos oldalra történő végrehajtása során a játékos a támadó alaphelyzetben átvett labdát a dobókézzel azonnal megmarkolja, majd azt csuklóval az óramutató járásával ellentétesen a dobás irányába fordítja. A csukómozdulat következtében a könyök is a dobás irányába fordul, és az átadás magasságától függően kissé süllyed és megemelkedik. A dobómozdulat az alkar talaj felé lendítésével kezdődik, majd a csukló és a tenyér kifelé fordulva tolja a labdát a test előtt a dobásirányba. Ez az átadási mód gyors és gördülékeny, különösen akkor, ha a labda a dobókézzel ellentétes oldalról érkezik, mivel az átvétel-átadás során a labda útja végig törésmentes marad.
A test előtti átadás a dobókézzel ellentétes oldalra történő végrehajtása során a játékos a támadó alaphelyzetben átvett labdát fokozatosan a dobókézbe helyezi át, és csuklóval az óramutató járásával megegyező irányba kissé elfordítja azt. Ezt követően a jobb kar a dobás magasságának megfelelően kinyúlik úgy, hogy a kar belső része néz a dobásirányba. A dobómozdulat az alkar előre lendülésével indul, majd a csukló erőteljes mozdulattal küldi a labdát a megfelelő irányba. Ez az átadási mód akkor hajtható végre gyorsan és zökkenőmentesen, ha a dobókéz felől érkezik a labda, mert így az átvétel mozdulatsora egyben a labda felkészítését is szolgálja.
Meglehet, ezen átadási módok előnye elsősorban a végrehajtás sebességében rejlik, a test előtti átadások nem túl erősek, így alkalmazásuk hosszabb távolságra nem ajánlatos. Mérsékelt erőnövekedés ugyan nagyobb karlendítéssel és a testsúly fokozatosabb dobásirányba mozdításával elérhető, ez viszont gyakran a dobás pontosságának rovására megy. Test előtti átadások végrehajtásánál mindkét esetben alapkövetelmény a labda biztos, egykezes fogása, valamint a játékos csuklójának megfelelő ereje.
A test mögötti átadásokat általában meghiúsult kapura lövési kísérlet után, másodlagos megoldásként alkalmazzák a játékosok. Ez az átadási mód látványos, váratlan, és kiszámíthatatlansága következtében hatásosan vethető be az ellenfél közelében is. Test mögötti átadás további előnye, hogy a labda szemben álló védő ellenében testtel jól fedezhető, és ez szinte kizárja a közbeavatkozás lehetőségét. Eredményes alkalmazása azonban nagyfokú begyakorlottságot igényel, és csiszolt technikai végrehajtás esetén is csak kis távolságra célszerű ez a labdatovábbítási mód. Az előzetesen dobóhelyzetbe felkészített labda pozíciójának megfelelően a test mögötti átadásoknak két változata alakult ki.
Csípőmagas test mögötti átadás célszerű akkor, amikor a játékos előzőleg alsó lövéshez készítette fel a labdát. Az átadás indítása a meghiúsított alsó lövés dobóhelyzetéből indul, a játékos egy széles, bal harántterpeszben, felsőtesttel enyhén kifordulva tartja dobókézben a labdát a test mellett, csípő alatt. Miközben csuklóval a dobásirányba fordítja a labdát, nyújtott dobókarját félköríven a test mögé lendíti a támadó. A felkar a test felé közeledve lelassul, míg a könyök fokozatos hajlítással felgyorsítja az alkar mozgását, majd végül egy erőteljes mozdulattal a csukló küldi útjára a labdát. A törzs a dobókar mozgását segítve csípőből erőteljesen kifordul, így a játékos csupán perifériás látással tudja követni a labda útját.
Fejmagas test mögötti átadás célszerű akkor, amikor a játékos előzőleg felső lövésre készítette fel a labdát. Az átadás kiindulóhelyzete a felső lövés meghiúsított dobóhelyzetéből adódik, a játékos egy széles bal harántterpeszben felső testtel enyhén kifordulva tartja dobókezében a labdát a váll fölött, fejmagasságban. Miközben a támadó csuklóval a dobásirányba fordítja a labdát, gyors karhajlítással a fej mögé vezeti azt. Ezt követi az alkar és a csukló egymást követő gyors mozdulata, majd végül az ujjak adják meg a végső irányt a kirepülő labdának. A törzs egyidejű kifordulása oly módon segíti a technika végrehajtását, hogy az így keletkező centrifugális erő következtében a labda egy egyenes vonalú pályán szinte kiszáll a játékos kezéből.
Napjainkban az átlövő játékosok előszeretettel hozzák helyzetbe szélsőiket pattintott, test mögötti átadással. A labda test mögötti, védőtől való jobb fedezése mellett ugyanis a szélsők így jobb szögben vehetik át a talajról felpattanó labdát a lendületszerzés közben.
A test mögötti átadást csak indokolt helyzetben és semmi esetre sem elsődleges szándékkal célszerű alkalmazni. Kellő elterelő tevékenység hiányában ugyanis a szándék könnyen észrevehető, megkönnyítve ezáltal a védő közbeavatkozását. Azonban a meghiúsított kapura lövési kísérlet esetén vagy bizonyos kényszerhelyzetekben a test mögötti átadás mindkét formája hatásos labdatovábbítási mód lehet.
A labdaátadás egy alaphelyzetből vagy futás közben végrehajtott felugrással összekapcsolva szintén kivitelezhető. Gyakori alkalmazását indokolja például, hogy felugrásos átadással a labda közelében helyezkedő védő fölött is biztonságosan továbbítható, illetve meghiúsított felugrásos kapura lövés esetén biztosítható a játék további folytonossága.
A játékos egy-, két- vagy háromlépéses lendületszerzés után bal lábról ugrik fel, miközben dobókezével a melltájékról váll fölé lendíti a labdát. Az elrugaszkodást követően a felsőtest a dobókar lendítését követve kifordul úgy, hogy a bal váll néz a dobásirányba. A dobómozdulat az ugrás csúcspontján a csípő elfordításával kezdődik, majd ezt követi a váll, a könyök és végül a csukló ostorcsapásszerű mozdulata. A mozdulatsor közben a jobb váll előrehaladása következtében a törzs visszafordul, és a bal láb a talaj felé nyúlik, előkészítve a leérkezést. A talajfogás leggyakrabban az ugrólábon történik, amikor is a játékos lábujjheggyel érinti először a talajt, majd a térd- és a boka ízület fokozatos hajlításával fékezi a lendületét. A lendítőláb kicsit később a bal láb előtt fog talajt és tompítja a további lendületet, valamint részt vesz az egyensúly megőrzésében. Védő közelében azonban célszerű páros lábon talajt fogni, mert a kétlábas támasz nagyobb stabilitást ad a játékosnak az esetleges ütközés során.
A felugrásos átadás további előnyei, hogy a játékos a levegőben jól tájékozódhat, valamint a repülés ideje alatt a játékhelyzetnek megfelelően esetleg megváltoztathatja eredeti szándékát. A technikai végrehajtást azonban nehezíti, hogy a dobómozdulatot egy ugrással kell kombinálnia a játékosnak, a légmunka kényszerhelyzetet szül, valamint az egyensúly megőrzéséhez a test és a végtagok összehangolt munkája szükséges.
A gyakran alkalmazott technikák mellett az állandóan változó játékhelyzetek számtalan egyéb átadási formát eredményeznek, melyeknek azonban a játék egészét tekintve nincsen meghatározó szerepük. Ezen labdatovábbítási módok többnyire egyéni improvizáció, virtuozitás vagy kényszerhelyzetek szülöttei, és a fő átadási technikák egyikén alapulnak. Emellett azonban a játék során fellelhetők olyan átadási módok is, melyek nem kapcsolódnak ugyan a klasszikus dobáshoz, de valahogyan a labda továbbítását szolgálják.
A labda lökése elsősorban a védőfal előtti labdajáratás során alkalmazott átadási forma, amikor a támadó a felső lövés dobóhelyzetébe felkészített labdát egy vállból történő és könyöknyújtással összekötött, erőteljes csuklótolással továbbítja a dobókézzel azonos oldalon elhelyezkedő társnak.
A labda gurítása általában olyan helyzetekben használható fel átadásra, amikor az a talajon van, és a játékosnak nincs lehetősége megfogni azt. Ilyen helyzetekben a játékos egy erőteljes csuklómozdulattal a talajon gurítja játékostársa felé a labdát.
A labda ütése általában akkor alkalmazott a továbbításra, ha az a levegőben van, és a játékos nem tudja megfogni azt. Így a szabályoknak megfelelően nyitott tenyérrel, egy erőteljes csuklómozdulattal igyekszik a játékos társához továbbítani a labdát.
Meglehet, a fő átadási technikák elsajátítása és azok elsődleges alkalmazása elvitathatatlan, egyéb átadási módok ismerete nemcsak szélesíti a támadójátékos technikai repertoárját, de bizonyos kényszerhelyzetekben magabiztosságot kölcsönöz neki.
