Amennyiben a védőjátékosok megelőző tevékenysége nem járt sikerrel és a támadó kapura lövést kísérelhet meg, úgy még egy esély van a gól elhárítására – a kapus védése. Pozíciójából adódóan a kapus az utolsó akadály a kapura lőtt labda útjában, ezért védőtevékenysége is ennek megfelelően a kapura lövés hárítására, a kapu közvetlen védelmére specializálódott. Meglehet a kapus védőtevékenysége során a mezőnyjátékosok technikájához hasonló elemek is felfedezhetők, mint például a kapus alaphelyzet – védő alaphelyzet vagy kétkezes védés -, fej fölötti sáncolás és így tovább; a kapus védőmunkáját azonban specializált, jellegzetes kapustechnikával hajtja végre.
A hatásos védőmunka elsődleges feltétele egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a kapus gyorsan, pontosan tudja mozgatni testét és végtagjait minden pillanatban és különböző irányokba.
Lábak / vállszéles terpeszben, lábfejjel kissé kifelé fordulnak, a térdek enyhén hajlítottak, és a testsúly a talpak elülső részén egyenletesen oszlik meg.
Törzs / egyenes vagy kissé döntött úgy, hogy a súlypont megközelítőleg a köldök környékén helyezkedik el.
Fej / magasan tartott és állandóan követi a labda útját, illetve perifériás látással kíséri a játékosok mozgását.
Karok / könyökben hajlítva úgy helyezkednek el a test síkjában, hogy a tenyerek fejmagasságban, néha váll- és csípőmagasság között, kifordulnak a labda irányába.
Alaphelyzetben a kapus biztos egyensúlyi helyzetben, stabilan áll mindkét lábán, ami lehetővé teszi a kívánt irányba történő gyors elindulást, így a védés technikai elemeinek kivitelezését. Testtartása állandó készenlétet és gyors cselekvési képességet sugalmaz, figyelme pedig folyamatosan a támadás súlypontjára, a labda pillanatnyi helyzetére összpontosul.
Alapmozgás
A kapus alapmozgása tulajdonképpen alaphelyzetének kiterjesztése annak érdekében, hogy a kapu legmegfelelőbb pontján találkozzon a kapura lőtt labdával. Az alapmozgás valójában egy pillanatnyi állapot, amikor a kapus a labda helyének, irányának és erejének megfelelően átrendezi alaphelyzetét.
Célszerű, ha a kapus alaphelyzetben, a gólvonalhoz közel mozogva követi a támadás irányát, figyelmének középpontjában állandóan a labdát tartja, és annak mozgásához igazítva változtatja helyét. A játékosok folyamatos hely- és helyzetváltoztatása, valamint a védendő kapu felülete megkívánja, hogy a kapus alapmozgása három dimenziójú legyen. Az alapmozgás nagymértékben meghatározza a kapus védőmunkájának eredményességét. A megfelelő helyezkedés lehetővé teszi a kapura lőtt labda védését testtel vagy testközelben a végtagokkal. A játékosok folyamatos hely- és helyzetváltoztatása, valamint a védendő kapu felülete megkívánja, hogy a kapus alapmozgása három dimenziójú legyen.
Szélességben / apró oldalazó lépésekkel mozog a kapus, melynek irányát és sebességét a támadók védőfal előtti labdaátadása határozza meg. A helyváltoztatás a mozgásirányba eső közelebbi láb oldalirányú kilépésével kezdődik, amit a másik láb talajon történő utánhúzása követ. Oldalazó mozgása közben a kapus úgy helyezkedjen, hogy a lövés képzeletbeli szögfelezője – a kapu taktikai középpontja – a lábai között haladjon át, és a vállvonal derékszöget zárjon be azzal.
Mélységben / apró előre- és hátralépésekkel, magasságának és védési stílusának megfelelően fél- és egyméter távolságra hagyja el a kapus a gólvonalat a nagyobb kapufelület takarása érdekében.
Függőlegesen / az esetleges lövés magasságának megfelelően a kapus kisebb-nagyobb mértékben hajlítja térdét, illetve dönti előre felsőtestét, így süllyeszti vagy emeli súlypontját.
Tehát a kapus helyezkedésének pályája ezen mozgások összegzésének eredményeképpen hasonló egy ellipszishez, melynek azonban a hátsó felét levágja a gólvonal. Erről az ellipszispályáról kiindulva hajtja aztán végre a kapus a védés különböző technikai elemeit. Az alapmozgás nagymértékben meghatározza a kapus védőmunkájának eredményességét. A megfelelő helyezkedés lehetővé teszi a kapura lőtt labda védését testtel vagy testközelben a végtagokkal.
A kézilabdázás fejlődésével a kapustechnika specializálódása is felgyorsult. Míg a hagyományos kapusiskola nagyrészt látványos elemeket tartalmazott, addig napjaink védési technikája célszerűbb, támadóbb szellemű, és a védés mozdulata már a gyorsindítás lehetőségét is magában hordozza. A kapura lövés típusának és a labda haladási magasságának megfelelően a kapus változatos védési technikákat alkalmaz.
Távoli lövéseket rendszerint 7-10 méter távolságról, a mezőny első harmadának középső részéről kísérelnek meg a támadók felső, elhajlásos, alsó vagy felugrásos lövéssel a védők fölötti, vagy közötti közvetlen gólszerzés reményében. Ebben a szituációban a kapus alapmozgása oly módon változik, hogy a képzeletbeli szögfelezőre helyezkedés csupán elvi alap marad. Ez esetben ugyanis a kapusnak figyelembe kell vennie a védőtársak helyezkedését, akik egyénileg vagy egy egységes védőfalat alkotva jelentős kapufelületet képesek takarni. Így a kapus jobban koncentrálhat a fennmaradó kapufelület védelmére, növelve ezáltal a labda hárításának esélyét. Az átlövések eredményes hárításának érdekében a kapus az érkező labda magasságának megfelelően különböző védőtechnikákat alkalmaz.
Magas labdák védése
A magas labdák védése annyit jelent, mint vállmagasságban vagy a fölött érkező labdák hárítása. Ezen lövések védése leggyakrabban egy vagy két kézzel, szükség esetén felsőtesttel, ritkábban fejjel történik.
Kétkezes védés / célszerű abban az esetben, ha a kapura lövési szándék korán felismerhető, és a kapusnak elegendő ideje van, mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni. A kapus alaphelyzetből karjait az érkező labda irányába lendíti, miközben a távolabbi vagy lehetőleg mindkét lábról elrugaszkodik oldalirányba. A védés pillanatában a kapus kezeit és karjait a labda mögött, közel tartsa egymáshoz a lövés erejének tompítása és a biztonságos védés érdekében. Nincs mindig lehetőség azonban kétkezes védésre, és bizonyos kényszerhelyzetekben a kapus kénytelen egy kézzel megkísérelni a labda hárítását.
Egykezes védés / célszerű meglepetésszerű lövések hárítására abban az esetben, amikor a kapusnak nincs elegendő ideje mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni. A kapus alaphelyzetből közelebbi karját az érkező labda irányába nyújtja, miközben az azonos oldali lábbal kilép oldalirányba. Ezzel egyidejűleg az érintőtávolság növelése érdekében a másik lábról erőteljesen elrugaszkodik. A védés pillanatában célszerű tenyérrel megállítani a labdát, majd a kar vállból történő rugalmas utánengedésével tompítani a lövés erejét.
Középmagas labdák védése
A középmagas labdák védése annyit jelent, mint váll- és térdmagasság között érkező labdák hárítása. Ezeknek a lövéseknek a hárítását megnehezíti az a tény, hogy ez a magasság a kézzel, illetve a lábbal védés határterülete. Ezért a középmagas labdák védése esetén az az alapelv, hogy a kapus lehetőleg minden olyan labdát kézzel védjen, amit még el tud érni, lábbal történő védésnél pedig kézzel biztosítson.
A kapus alaphelyzetből közelebbi karját és lábát egyidejűleg lendíti az érkező labda útjába oly módon, hogy azok együttesen a lehető legnagyobb felületet takarják anélkül, hogy a labda áthaladna közöttük. A másik láb egy erőteljes elrugaszkodással a mozgásirányba tolja a testet, majd kis oldalirányú szökkenéssel segít az egyensúly megőrzésében, míg a másik kar a test síkjában történő mozgással egyensúlyoz. A védés pillanatában a kar és a láb lehetőleg együttesen érintse a labdát és rugalmas utánengedéssel fékezze annak lendületét. Majd a kapus lehetőleg minél hamarabb kerüljön újra kétlábas támaszhelyzetbe, és igyekezzen gyorsan megszerezni a lepattanó labdát.
Alacsony labdák védése
Az alacsony labdák védése annyit jelent, mint térdmagasság alatt érkező labdák hárítása. Meglehet, ez általában a lábak feladata, a biztonságosabb védés érdekében célszerű, ha a kezek szintén részt vesznek a lőtt vagy a talajról felpattanó labda megállításában. A kapustechnika fejlődésével az alacsonyan érkező labdák hárítására különböző védési stílusok alakultak ki.
Kicsúszás / a hagyományos, defenzívebb kapusiskola technikai eleme. Alaphelyzetben a kapus süllyeszti súlypontját, majd a távolabbi láb egy erőteljes elrugaszkodással az egész testet kissé rézsútosan előre, az érkező labda útjába tolja. A másik, ily módon tehermentesült láb kifordul a labda irányába, és a kapus – egy spárgázó mozdulathoz hasonlóan – nyújtott térddel a sarok külső részén csúszik a talajon az érkező labda irányába. Ezzel egy időben az azonos oldali kéz rézsútosan lefelé, a labda irányába nyúlva növeli a védőfelület kiterjedését, míg a másik kar a test síkjában a test fölé lendül az egyensúly megőrzése, valamint az esetlegesen felpattanó labda hárítása érdekében. A felsőtest a kinyúló láb fölé hajolva segíti a végtagok munkáját, az egyensúly megőrzését, valamint tovább növeli a védőfelületet. A védés pillanatában leggyakrabban a lábfej vagy az alsó lábszár érintkezik a labdával, míg pattintott lövés esetén az azonos oldali kéz állítja meg a talajon irányt változtató labdát. Ez a védőpozíció gyakran magában rejti a hátraesés veszélyét, ami megnehezíti a felállást, és így időlegesen kizárja a kapust az aktív játékból. Ezért védés közben a kapus igyekezzen a kapuelőtéren belül tartani, vagy esetleg a kapu mellé ütni a labdát. Máskülönben a testéről túl messzire kipattanó labdát megszerezhetik a támadók, akik ily módon könnyű gólszerzési lehetőséghez juthatnak még a talajon fekvő kapussal szemben.
Kitörés / a modern, offenzívabb kapusiskola technikai eleme. Alaphelyzetben a kapus süllyeszti súlypontját, majd a távolabbi lábról elrugaszkodva a közelebbi lábbal – támadólépésszerűen – kissé rézsútosan előre, az érkező labda útjába lép. A kilépő derékszögben hajlítva kifordul a labda irányába és térddel vezetve, a talajjal megközelítőleg párhuzamosan mozog a test síkjában. Amint a másik láb sarka felemelkedik, a térd a talaj felé közelít, csökkentve ezáltal a lábak közti távolságot. A lövés felőli kar szintén az érkező labda irányába lendül, növelve a védőfelületet, míg a másik kar az ellenkező oldalon egyensúlyoz. A védés pillanatában leggyakrabban a kilépő láb, valamint az azonos oldali kar alsó része érintkezik a labdával, míg a másik láb és kar rendszerint a felpattanó labda hálóba jutását akadályozza meg. Ez a jól kiegyensúlyozott védőpozíció lehetővé teszi a kapus gyors felállását és így a megszerzett labda azonnali játékba hozását. Ezért a védett labda testközelben tartása ez esetben gyakran eredményezhet sikeres gyorsindítást.
Távoli lövések védésére az utóbbi években egy újfajta védőtechnika alakult ki leginkább a magas, hosszú végtagokkal rendelkező laza izomzatú kapusok körében. Alapelgondolása az, hogy az egyre gyorsabb, takarásból lőtt lövésekkel szemben a kapusnak akkor van esélye, ha minél előbb megkezdi a védési folyamatot és minél nagyobb felülettel képes takarni a lövés várható kapurészét. Ezért akkor, amikor a kapus, a lövés magasságát pontosan nem is, de az oldalt nagy valószínűséggel elővételezni tudja, súlypontsüllyesztés után az egyik irányba elindul kicsúszással. A test zuhanása közben a távolabbi kar átnyúl a test előtt, így aztán a kapus két kézzel nyúl az érkező labda magasságába.
Alsó lövések védésénél a hagyományos aszimmetrikus kicsúszás mellett az úgynevezett szimmetrikus kicsúszás is elterjedőben van. Ez akkor nyújt a kapusnak gyors közbeavatkozási lehetőséget, ha az érkező lövés oldalát nem, de annak magasságát elővételezni tudja. Ekkor előremozgás közben kis ütemkülönbséggel, mindkét lábról elrugaszkodik, majd zuhan a talaj felé, miközben a karok oldalirányban lefelé lendítve egyensúlyoznak mindaddig, amíg a kapus pontosan észleli az érkező labda magasságát.
Szélről érkező lövések esetén a lövésszög jelentősen csökken, ami igen kedvező a kapusnak, mivel így kisebb kapufelületet kell védenie. Védőtevékenységét azonban megnehezítheti az a tény, hogy a szélsők a kapuelőtér fölé történő beugrással vagy bevetődéssel nagymértékben csökkenthetik a lövéstávolságot. Ezekkel a megváltozott feltételekkel párhuzamosan szélső lövések védése esetén a kapus alaphelyzete is módosul:
- A vállszéles terpesz annyira csökken, hogy a labda ne hatolhasson át a lábak között. A térd- és a bokaízület hajlításának mértéke csökken, és a testsúly a talp elülső részére csúszik át.
- A törzs felegyenesedik és derékszögben az érkező labda irányába fordul.
- A kapufához közelebb eső kar könyökben hajlítva, kifordított tenyérrel a fej fölé emelkedik. Míg a másik kar továbbra is vállmagasság fölött, de könyökben enyhébben hajlítva nyúlik ki a test síkjából.
Mivel a kapus pusztán a kapufa mellé helyezkedve jelentős felületet képes eltakarni a kapuból, szélről érkező lövések hárításánál a testtel való védés kerül előtérbe. Ebben az előnyös helyzetben aztán a kapus képességeinek és egyéniségének megfelelően választhatja meg a megfelelő védési technikát.
Védés a kapufánál / ezt a technikát általában a nem túl magas, óvatos kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik a nagyobb biztonság érdekében közel helyezkednek a kapufához. Módosított alaphelyzetben a kapus – testmagasságtól függően – mélységben annyira mozdul előre a kapufától, hogy az esetleges ívelés védése ne okozzon számára gondot. Míg szélességben – a támadó dobókarjához igazodva – csak annyira hagyja el a kapufát, hogy a labda ne juthasson a teste és a kapufa között a hálóba. Ily módon a kapus a rövid oldalra érkező lövéseket képes pusztán jó helyezkedéssel – passzív védéssel – hárítani, míg a fennmaradó kapufelület védelmét a hosszú oldalon kinyúló végtagok mozgatásával – aktív védéssel – oldja meg. A testsúlynak a kapufához közelebb eső lábra való áttolódásával, a másik, ily módon tehermentesült láb a dobásirányba kifordulva oldalirányba kinyúlik. Míg az azonos oldali kar könyökben fokozatosan kinyúlva a fej fölül a test síkjában lefelé lendül. Ily módon lehetővé válik az alacsony labdák hárítása lábbal, míg a középmagas és magas lövések védése főként kézzel. Ennek a technikának az az előnye, hogy biztonságos, egyszerű és még a kezdő kapusok is eredményesen alkalmazhatják. Bizonyos hátrányt jelent azonban, hogy a kapufához való helyezkedés miatt a hosszú oldal sebezhetővé válik.
Védés kiugrással / ezt a technikát különösen a magas, ruganyos kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik igyekeznek az egész testfelületet felhasználni a védésre. Ebben az esetben a kapus a lövésszög képzeletbeli felezőjére helyezkedik, és a testtel, valamint a végtagokkal egyaránt védi a kapu rövid és hosszú oldalát. A technika előkészítéseképpen a kapus módosított alaphelyzetben süllyeszti súlypontját és karlendítéssel készül fel a kiugrásra. Majd a lövés megindításának pillanatában mély helyzetből, erőteljes elrugaszkodással a támadó dobókarja irányába ugrik, és a végtagok oldalirányú lendítésével nagymértékben csökkenti a megcélozható kapufelületet. Ily módon sok lövés tartóztatható fel testtel, illetve a sarkok védelme a test síkjában mozgó kezek és lábak segítségével biztosítható. Ennek a technikának az előnye, hogy a kitámadó kapus – mint látvány – rendkívül hatásos, meggyőző, ami gyakran elbizonytalaníthatja a beugró támadót. Továbbá a kapura lövő ellenfél nagymértékű megközelítésével jelentős kapufelület takarható. A nagymértékű kimozdulás azonban jó lehetőséget kínál a támadónak ívelésre vagy a kapus lába alatti pattintott, esetleg pörgetett lövésre.
Visszavédés a rövid oldalra / ezt az utóbbi időben egyre gyakrabban látható védési technikák általában a nagy testű, kockázatvállalóbb kapusok alkalmazzák előszeretettel, akik bátran hagyják el a kapufát a szélső lövések védésekor. Kialakulását nagymértékben elősegítette az a tény, hogy a sarokból induló szélsők erőteljes beugrását a rövid oldalon felálló kapus már nem tudja követni, és a hosszú oldal fedezetlenül marad. Ezért a kapus az ugrás irányának korai elővételezésével már eleve úgy áll fel, hogy a szögfelezőhöz képest a dobókar irányába, a hosszú oldalra helyezkedik. Ezáltal a kapuelőtér fölé beugró szélső elől testével szinte eltakarja a hosszú sarkokat (passzív védés) – és mintegy felkínálja lövésre a szabadon hagyott rövid oldalt (aktív védés). Módosított alaphelyzetében a kapus vállszéles terpeszben, a térd- és boka ízület enyhe hajlításával stabilan áll a lábán. Törzse egyenes tartásban, testsúlya a talpak elülső részén egyenletesen oszlik el, karjai könyökben enyhén hajlítva, kifordított tenyérrel kinyúlnak magastartásba. Amikor a szélső a kanyarított lövéshez felkészített labda dobóhelyzetét megváltoztatja és törzsét a rövid oldal irányába hajlítja, a kapus testsúlyát a távolabbi lábára helyezi, arról elrugaszkodik, majd a kapuhoz közelebbi láb és kéz együttes, oldalirányú lendítésével tolja a testet a dobás irányába. Ily módon lehetősége adódik a testtel történő védésre, legtöbb esetben azonban az alacsonyan érkező labdák hárítása lábbal, míg a középmagas és magas lövések védése főként kézzel, ritkábban az azonos oldali láb fellendítésével történik.
Ezen védési technika alkalmazásának előfeltétele, hogy a kapus jó cselezőtevékenységgel a támadót eredeti lövéstechnikájának megváltoztatására kényszerítse. Amennyiben ez sikerült, előnyre tehet szert azáltal, hogy a kapuelőtér fölé beugró szélsőnek még talajfogás előtt kell a légimunkáját átalakítani. Ez a második szándékkal, rövid oldalra végrehajtott, kevésbé pontos és erős, késleltetett lövés nagymértékben növeli a kapus védési esélyeit. Bizonyos hátrányt jelent azonban, hogy instabil, egylábas támaszhelyzete miatt a kapus támaszkodó lába melletti terület pattintott vagy pörgetett lövésekkel sebezhetővé válik, mély súlyponti helyzete pedig felkínálja az ívelés lehetőségét.
Ezen lövések közös vonása, hogy a támadó a védők mögé kerülve közelről, előnyös helyzetből hajthat végre kapura lövést. Ezért a kapusnak csak akkor van reális esélye a közeli lövések kivédésére, ha a hátrányos pozícióját a különböző kapura lövéseknek megfelelő védési technika alkalmazásával ellensúlyozni tudja.
Védés tiszta gólhelyzetben
A játékos tiszta gólhelyzetbe – ziccerbe – kerül, ha a megelőző támadótevékenység eredményeképpen egy előnyös gólszerzési lehetőség kínálkozik számára a gólveszélyes területen. Ennek a klasszikus példája, amikor a játékos gyorsindítást vagy áttörést követően a kapuelőtér fölé ugrik, és csak a kapussal szemben állva, közeli lövést hajt végre a levegőből. Ebben a nehéz helyzetben a kapus a leggyakrabban a következő védési technikákat alkalmazza.
Szemből kapura törő támadó esetén a kapus a gólvonalról kimozdulva süllyeszti súlypontját, majd a támadó beugrásával egyidejűleg páros lábról erőteljesen elrugaszkodik felfelé és kissé előre. A lábak térdben enyhén hajlítva a test síkjában, csípőmagassági fellendülnek, míg a karok a dobásra felkészített labda magasságában, oldalirányba kinyúlnak. Ezáltal – testével és végtagjaival egy szemaforalakzatot formálva – a kapus jelentős felületet képes takarni a kapuból, elbizonytalanítva ezzel a kapura lövő ellenfelét.
Oldalról kapura törő támadó esetén a kapus a támadó ugrásirányát követve mozdul el a kapufától, és törzsének a dobás oldalára hajlításával egészen a lövés megindításáig követi a dobókar mozdulatait. A kidobás megkezdésekor a kapuhoz közelebb eső lábról elrugaszkodik, míg másik lábát és mindkét karját oldalirányba, a labda útjába lendítve csökkenti a megcélozható kapufelület nagyságát.
