A futás egyike a kézilabdázás alapvető mozgáselemeinek, így annak helyes technikai végrehajtása, valamint a gyorsaság és állóképesség megfelelő szintje alapvető feltétele a játékos eredményességének. A játék sebessége – különösképpen a támadás és a védekezés állandó, gyors változása – megkívánja, hogy a játékosok helyváltoztató mozgásuk nagy részét futással hajtsák végre. Futómozgással viszonylag rövid idő alatt nagy távolság tehető meg, ezáltal a játékos pozícióelőnybe kerülhet, ami jelentősen megkönnyíti tevékenységét mind támadásban, mind pedig védekezésben. Meglehet, a futómozgás ciklikusságát a játék során szükségszerű lassítások-gyorsítások, valamint labdás technikai elemek megtörik, a klasszikus futómodell fázisai önállóan vagy egymásba kapcsolódva gyakran feltűnnek, a speciális technikák alapját képezik.
A futás fázisai
- Elindulás
- Futómozgás
- Irányváltoztatás
- Megállás
Az elindulás célja a test kimozdítása alaphelyzetből a mozgás irányába úgy, hogy a játékos a megfelelő sebességet minél hamarabb elérje. Az elindulás technikája sok hasonlóságot mutat az atlétikai állórajttal. Az első lépések a folyamatos gyorsulás biztosítása érdekében rendkívül dinamikusak, rövidek, majd a törzs emelkedésével fokozatosan hosszabbodnak. A karok helyzetét és tevékenységét a játékos labdához viszonyított helyzete határozza meg. Amennyiben az elinduló játékos számít arra, hogy megkapja a labdát, a karok a labdaátvételre készen, a mellkas előtt helyezkednek el, a törzs esetleges kifordításával. Amennyiben a játékos már eleve labdával a kézben indult, úgy azt azonnal fel kell készítenie a továbbításra vagy labdavezetésre. Minden más esetben a karok könyökben hajlítva és a törzs mellett ellentétesen előre-hátra mozogva a lendületszerzést segítik. Az elindulás rövid, de intenzív szakasza egészen addig tart, amíg a játékos fel nem veszi a megfelelő futóritmust.
A futómozgás célja az elindulással megszerzett lendület törés nélküli átvitele a játékos mozgásába, illetve annak folyamatos pályán tartása. Meglehet, a játék mozgásanyagában néhány sajátos futómozgás is fellelhető (például hátrafelé futás, oldalazó futás), technikailag a kézilabdás futómozgás megegyezik a klasszikus atlétikai futással. Néhány sajátosság, a sportágspecifikus mozgásanyagból adódóan, elsősorban az irányváltoztatásnál és a labdás technikáknál különíthető el. A játékos először a sarok külső részén fog talajt, majd végiggördül az egész talpon, biztosítva ezáltal a futómozgás gördülékenységét. A karok könyökben hajlítva, a törzs két oldalán előre-hátra mozogva segítik a futóritmus kialakítását, megőrzését, vagy részt vesznek a labdás technikában. A játékos futás közben tartson fenn állandó vizuális kapcsolatot környezetével, különösképpen a labdával, és a játékhelyzet függvényében gyorsítsa, lassítsa vagy változtassa meg futómozgását.
Az irányváltoztatás célja a játékos eredeti mozgásirányának megszakítása és új mozgáspályára helyezése az egyensúly megőrzésével. Az irányváltoztatás lényeges része a játékos labdás és labda nélküli tevékenységének mind támadásban, mind védekezésben, különösen egy-egy elleni játékhelyzetekben. A játékos pályán elfoglalt helye, illetve a pillanatnyi játékszituáció függvényében az irányváltoztatás végrehajtható hirtelen, szögben vagy fokozatosan, köríven. A hirtelen irányváltoztatás – a kapuelőtér előtt, ellenfél közelében végzett támadó- vagy védőmunka során alkalmazható célszerűen, mert kis területen teszi lehetővé a mozgásirány gyors változtatását. Az irányváltoztatásnál az egyensúly megőrzése érdekében különösen fontos a súlypont optimális pályán való tartása, mozgatása. Ehhez az egész test harmonikus együttműködése, különösen a lábak és a törzs munkájának összhangja fontos. Minél kisebb az irányváltoztatás szöge, illetve minél gyorsabb a mozgás, annál erőteljesebb a lábak kitámasztása és a súlypont süllyesztése.
A megállás célja a játékos folyamatban lévő mozgásának befejezése olyan ideiglenes alaphelyzetben, melyből a következő technikai elemek könnyen és gyorsan kivitelezhetők. Az állandóan változó játékszituációk megkívánják, hogy a játékos szükség esetén minél gyorsabban és minél rövidebb úton tudjon megállni (kitámasztással vagy beugrással). Megállás után a játékos törekedjen arra, hogy azonnal indítson el egy másik mozgást, mert ha túl sokáig marad alaphelyzetben, azzal megtöri mozgása folyamatosságát, és lehetőséget ad az ellenfélnek a közbeavatkozásra.
A játék jellegéből és a pálya méretéből adódóan hosszú távú, ciklikus futómozgások nem alakulnak ki a kézilabdázásban. Ellenkezőleg, a játékosok igyekeznek a mérkőzés során előforduló támadó- és védőfeladataikat gyorsításokkal, lassításokkal, irányváltoztatásokkal – szakaszos futómozgásokkal – végrehajtani. A játék sebessége és az állandóan változó játékhelyzetek következtében a játékosnak szüksége van a hirtelen, robbanékony elindulásra, néhány, de nagyon intenzív futólépésre, valamint ennek a képességnek azonos szinten való megtartására hosszabb időn át.
A gyorsaság különösen nélkülözhetetlen az ellentámadásnál, visszavonulásnál, valamint az egy-egy elleni játékhelyzetekben, a támadás- és védekezésszervezési fázisban egyaránt. Meglehet ez a képesség bizonyos fokig veleszületett, a megfelelő kiindulóhelyzet felvételével, a reakcióidő csökkentésével, a futómozgás közbeni helyes testhelyzet csiszolásával, valamint az elrugaszkodó erő növelésével a gyorsaság kismértékben fejleszthető. Mivel támadásban a játékosoknak a futómozgás egy részét labdával kell végrehajtani, gyakorlás közben különös figyelmet kell fordítani a labda tartására és biztonságos megőrzésére, tovább a labdavezetés közbeni gyors haladásra. Míg védekezésben a gyors helyváltoztatás, a támadók mozgásainak követése és az állandó cselekvési kényszer megköveteli a játékosoktól a futómozgások különböző testhelyzetekből, illetve hátrafele és oldalazva történő gyakorlását.
Az állóképesség alapvető feltétele a magas szintű teljesítmény biztosításának és megőrzésének, ezért ennek a képességnek a megfelelő szintje a játékos eredményességének egyik kritériuma a támadás és védekezés valamennyi fázisában. Megfelelő állóképességi szint hiányában a fellépő fáradtságérzet csökkenti a játékosok koncentrálóképességét, így az hátrányos helyzetbe kerül ellenfelével szemben mind támadásban, mint védekezésben. Jóllehet biológiailag e képesség növelésének mértéke is behatárolt, folyamatos edzéssel az állóképesség szintje jól fejleszthető. Mérkőzés közben, amikor a játékos maximális intenzitással hajt végre mozgásokat hosszabb ideig, oxigénhiány lép fel, ezért az edzés során is szándékosan elő kell idézni ezeket a körülményeket, valamint tökéletesíteni kell a helyes légzéstechnikát. Az állóképesség fejlesztése továbbá szükségszerű az edzésmunka megfelelő szintű végrehajtásához.
