A cselezések az ellenfél megtévesztése egy adott pillanatban, játékszituációban a közvetlen gól elérése vagy egy később kialakítandó helyzet érdekében. A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze. Megfelelő helyen és időben történő alkalmazása látványossá teheti a megoldásokat, eredményesebbé a játékot. Túl gyakori alkalmazása viszont gátolja a közös tevékenységet, lassítja a játék ritmusát. Minden csel két részből áll: az első, amikor a támadó valamit el akar hitetni az ellenfelével, a második a valódi cél végrehajtása. A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdával végrehajtott cselek az indulócselek, irányváltoztatások, az átadási cselek, a lövőcselek, az átemelés, lefordulás és leforgás.
- Az előkészítés során a cselezést jó időzítéssel, megfelelő helyen, a saját és az ellenfél technikai felkészültségének mindenkori figyelembevételével kell kezdeményezni.
- A végrehajtás legyen megtévesztő, az azt követő valódi mozgás enyhe ritmuskülönbséggel kövesse azt. A megtévesztő mozgást olyan sebességgel végezze a támadó, hogy azt a védő könnyen követni tudja. A valódi mozgás indításakor viszont a támadó olyan sebességgel mozduljon el az ellenkező irányba, hogy a védő ne, vagy csak késve tudja őt követni.
- A befejezést a cselezés utolsó fázisát a szerzett cselekvési előny kihasználásával úgy kell végrehajtani, hogy az már a következő technikai elem kivitelezését szolgálja.
A sportág fejlődése során a játékosoknak mindig is céljuk volt az ellenféltől való elszakadás labdával vagy a nélkül. Különösen a pályaméretek csökkentése és a védekezési rendszerek fejlődése tette szükségszerűvé olyan egyéni technikák kifejlesztését, melyek közvetlenül vagy közvetve lehetőséget adnak a játékosnak valamiféle előnyszerzésre a támadásban. Ezért a cselezésnek a kezdeti időktől fogva jelentős szerepe van a játékban, és a technikai fejlődés következtében azoknak változatos formái fedezhetők fel a mérkőzések során.
Valamennyi cselezési technika közös jellemzője, hogy valamilyen formában irányváltoztatáshoz kapcsolódnak, melyben a felsőtest és a végtagok labdával vagy anélkül különböző mértékben vesznek részt. A támadás technikája, valamint az egyéni képességek fejlődésével változatos cselezési technikák alakultak ki, melyek egyedi jellegzetességüknek megfelelő elnevezést kaptak.
Ennek a cselezési technikának onnan ered a neve, hogy a támadó alaphelyzetből egyik lábbal kilépve vagy mozgás közben páros lábbal elmozdulva indulást színlel valamelyik irányba. Attól függően aztán hogy a támadó ezt a megtévesztő mozgást egyszer vagy egymást követően váltakozó irányba többször hajtja végre, egyszerű vagy összetett indulócsel különböztethető meg.
A videók a Testnevelési Egyetem megbízásából a Széchenyi 2020 támogatásával készültek.
Mivel a technikai végrehajtása mind a dobókézzel azonos, mind azzal ellentétes oldalra egyforma, az egyszerű indulócsel egyike a legegyszerűbben kivitelezhető, mégis igen hatásos cselezési technikáknak. A támadó melltájékon tartott labdával, körülbelül kétméternyi távolságra, szemben helyezkedik el a védővel. Majd ebből a pozícióból úgy lép ki egyik lábbal rézsútosan előre, hogy az elöl lévő lába enyhén behajlik, a törzs szintén a mozgásirányba mozdul és a testsúly a kilépő lábra kerül. Abban a pillanatban, amikor a védő a cselezett mozgásirányba indul, a támadó a talp elülső részén az ellenkező irányba fordul, majd gyors futólépésekkel elhalad a védő mellett. A kedvező távolságtartás érdekében ez a néhány futólépés azonban nem egyenes vonalú, hanem a védő oldalán kissé ívelt, elkerülve ezzel az esetleges ütközést. A játékos további tevékenységének megfelelően választhatja meg, hogy a kilépést melyik lábbal hajtja végre.
- Ha a támadó célja a védő gyors elhagyása, akkor célszerű a kilépést a mozgásirányba eső közelebbi lábbal végrehajtani, mert ily módon nagyobb tér nyerhető és gyorsabb a haladás.
- Ha azonban a cselezést labdavezetés követi, akkor célszerű a mozgásirányhoz viszonyított hátsó lábbal keresztbe lépni a védő előtt, mert ily módon a felsőtest elfordításával a labda jól fedezhető.
Az összetett indulócsel az egyszerű indulócselen alapul, tulajdonképpen annak többszöri, váltakozó irányba történő végrehajtása. Alkalmazására általában akkor kerül sor, ha a védő olyan jól képzett, hogy az egyszerű indulócsellel a támadónak nem sikerül a kívánt célt elérni.
Hasonlóképpen az egyszerű indulócselhez, a támadó alaphelyzetből rézsútosan előre lép ki a szemben álló védő egyik oldalára. Ezúttal azonban ahelyett, hogy a másik irányba igyekezne elszakadni a védőtől, a támadó csupán színleli az indulási szándékot, éppen elég időt biztosítva ellenfelének arra, hogy kövesse őt. Abban a pillanatban aztán amikor a védő a színlelt mozgásirányba indul, a támadó mély helyzetből egy erőteljes elrugaszkodással az ellenkező irányba mozdul, és elhagyja az elbizonytalanodott védőt.
Az egylábas indulócsel jól használható fel irányváltoztatásra alaphelyzetből vagy futásból, labdával vagy anélkül a pálya valamennyi területén. Különösen emberfogásos védekezésnél, amikor a védők kénytelenek a támadó minden apró mozdulatára reagálni, mind az egyszerű, mind az összetett indulócsel előnyös lehet.
Ennek a technikának az elnevezése a végrehajtás módjából ered, ugyanis a mozdulatsor első részét az egész testtömeg egyidejű mozgatásával és páros lábbal történő talajfogással hajtja végre a játékos. Ez egy meglehetősen meggyőző és hatásos cselezési technika, ami hasonló módon hajtható végre a védő mindkét oldalán. A technikai végrehajtás szempontjából ez esetben célszerű, ha a játékos a levegőben veszi át a labdát, majd páros lábbal egy időben érkezik a talajra, mert ilyen módon még további három lépést tehet meg.
Ezért a labda átvételével egy időben a játékos hosszan, laposan ugrik rézsútosan előre, majd a labda elfogása után páros lábbal fog talajt a védő egyik oldalán, attól körülbelül egy karnyújtásnyi távolságra. Ebben a helyzetben a lábak erősen hajlítottak, a felsőtest enyhén előredőlt, a test súlypontja mélyen van, és a kezek melltájékon tartják a labdát. Abban a pillanatban, amikor a védő a színlelt mozgásirányba indul, a támadó a talp elülső részén elfordul, és gyors kilépéssel az ellenkező irányba indul. Irányváltoztatás közben a játékos igyekezzen mélyen tartani a súlypontját, mert ezzel egyrészt a mozgás gördülékenysége segíthető elő, másrészt esetleges ütközésnél a testnek nagyobb stabilitás biztosítható, kis hátra szökkenéssel pedig a védőtől történő elszakadást segíti. Amennyiben a cselt nem követi azonnali kapura lövés, a mozdulatsor befejezésekor célszerű a mozgásirány szerinti hátsó lábbal keresztbe lépni a védő előtt, mert ily módon a törzs elfordításával a labda a védővel szemben jól fedezhető.
A páros lábbal végrehajtott egyszerű vagy összetett indulócsel eredményesen alkalmazható irányváltoztatásra labdával végrehajtott mozgások közben, különösen a kapuelőtér közelében áttörés előkészítésére. Ezenkívül a technika ugyancsak sikerrel vethető be labda nélküli futás közben, jó lehetőséget biztosítva ezáltal a támadónak védője lerázására gyorsindítás során.
Ennek a technikának az elnevezése a cselezés második felében végrehajtott mozdulatból ered, amikor is a játékos dobókezével az óramutató járásával ellentétes irányban átemeli a labdát a szemben álló védő felett. Ez a mozdulat egyben meg is válaszolja azt a kérdést, hogy ez a csel miért csak a dobókézzel ellentétes oldalra hajtható végre. A technikai végrehajtás lényegében a testcselen alapul, ez esetben azonban a karmunkának nagyobb szerepe van. Jóllehet ez némileg bonyolítja a végrehajtást, ugyanakkor nagymértékben fokozza a csel hatásosságát. Ezen túlmenően a lépésszabály betartása érdekében a labdavezetésből vagy átadásból történő jó ütemű labdaátvételnek szintén fontos szerepe van.
A mozgásban lévő játékos a levegőben veszi át a labdát, miközben hosszan, laposan ugrik a dobókéz irányába, majd körülbelül karnyújtásnyi távolságra rézsútosan a védő mellett páros lábbal fog talajt. Ebben a helyzetben a lábak erőteljesen hajlítottak, a test enyhén előredőlt és a dobókéz melltájékon tartja a labdát. A súlypont fokozatosan mélyül egészen addig, amíg a védő el nem indul a színlelt mozgásirányba. A védő reakciójának pillanatában aztán a támadó megállítja súlypontjának további süllyesztését, majd dinamikus elrugaszkodással, még mindig a védővel szembefordulva mozdul az ellenkező irányba. Az elrugaszkodást követően a játékos egyidejűleg hosszan, laposan oldalirányba kilép, bal válla kissé elfordul, és dobókarját gyors mozdulattal a védő kezét kikerülve átlendíti a dobókézzel ellentétes oldalra. Míg a bal kar a védő teste mellett kinyúlik és megakadályozza azt karjának fellendítésében. A bal láb talajfogását követően a dobókar visszatér a mellkas elé, a jobb lábfej a talajon csúszva követi a balt, majd a támadó gyors mozdulattal elhagyja a védőét. Ezt követően a játékos befejezheti a mozdulatsort egy újabb balláb kilépéssel, vagy a jobb láb keresztbe lépésével, attól függően, hogy oldalra vagy egyenesen a kapu irányába akar továbbhaladni. Az átemelés elsősorban a kapuelőtér közelében, áttörés vagy kapura lövés előkészítésére vethető be hatásosan.
Ennek a technikának a neve a csel során végrehajtott mozgásból ered, amikor is a játékos hosszanti tengelye körül megpördülve mintegy lefordul, és így elszakad az ellentétes irányba mozduló védőtől. A mozdulatsor kivitelezésének alapfeltétele, hogy a védő mozduljon el a kapuelőtérvonaltól , ezért bevezetésképpen a támadónak olyan megtévesztő mozgást kell bemutatnia, amivel a védőt kilépésre kényszeríti. A védő egy hiteles áttörési kísérlettel kilépésre kényszeríti a védőt, majd hirtelen megáll. Ebben a helyzetben a játékos rézsútosan a védő mellett határozottan áll a lábain, súlypontja mélyre süllyesztett, és dobókezével melltájékon tartja a labdát. A védő reakcióját követően a támadó az ellenfélhez közelebbi talpa elülső részén egy gyors félfordulattal úgy távolodik el a védőjétől, hogy most már háttal helyezkedik szembe vele. A másik láb egy félköríves lendítéssel segíti a fordulatot, majd az előzővel közel párhuzamosan gyorsan talajt fog. Ezen a lábon hajtja végre a támadó a második félfordulatot, melynek eredményeképpen a talp elülső részén elfordulva ismét szembekerül a kapuval. A mozgássor befejezése a támadó további tevékenységétől függ.
- Ha elegendő hely kínálkozik egy újabb lépés megtételére, úgy célszerű, ha kis előrelépés után egy lábról ugrik a kapuelőtér fölé a játékos.
- Ha azonban a támadó már túl közel van a kapuelőtérvonalhoz, célszerű, ha azonnal páros lábbal ugrik a kapu felé.
A belemenés, a belépés, illetve a lépésszabály megsértésének elkerülése érdekében nagyon fontos a lefordulás ívének és a védőtől való távolságnak az optimális megválasztása. Meglehet a leforgás kimozduló védővel szemben valamennyi pozícióban eredményesen hajtható végre, annak leggyakoribb alkalmazási területe a szélső szerepkör. A mozgássor első felének végrehajtása után ugyanis a védőtől elszakadó szélsőnek az alapvonal felé elegendő helye van a csel befejezésére, továbbá nem zavarja egy másik védő azt a technikai végrehajtásban.
Ennek a technikának a neve onnan ered, hogy a játékos a dobómozdulat egy részének végrehajtásával labdaátadást színlel. Ez a csel kivitelezhető bármelyik egy- vagy kétkezes átadással, alaphelyzetben vagy mozgás közben egyaránt. Mivel a kétkezes átadások fokozatosan kikoptak a játékból, a kétkezes átadási csel alkalmazása napjaink kézilabdázásában nem jellemző, ritka előfordulása speciális játékhelyzetekhez kötött.
Egykezes átadási csel alkalmazási lehetősége – különösen a legszélesebb repertoárral rendelkező egykezes felső átadás esetén – változatos. A csel első részének végrehajtása attól függ, hogy a játékos milyen biztosan birtokolja egy kézzel a labdát. A dobómozdulat megindítása után az egykezes labdafogás biztonságának megfelelően a játékos megállíthatja a labdát a másik kéz elé helyezésével vagy csak a dobókéz visszatartásával. A dobómozdulat vonalán végigvezetett labdát aztán egyik esetben sem engedi útjára a játékos, hanem a további célnak megfelelően visszahelyezi azt a kiindulóhelyzetbe, vagy egy gyors csukló- vagy alkarmozdulattal az ellenkező irányba továbbítja a labdát.
Az átadási csel minden esetben egy – a csel első és második fázisa között – megtört mozdulatsor, ami egyúttal tovább fokozza annak hatásosságát. Az irányváltoztatás során fellépő pillanatnyi szünet azonban nem okozhat törést a játékos mozgásában vagy annak további tevékenységében.
Ennek a technikának a neve onnan ered, hogy a dobómozdulat egy részének hiteles végrehajtásával a támadó azt igyekszik elhitetni a védővel és a kapussal, hogy kapura lövést kísérel meg. Ezáltal lekötheti a védők figyelmét, szélességi vagy mélységi mozgásra, illetve ütközésre vagy sáncolásra kényszerítheti őket. A kívánt hatás elérése érdekében, a lövőcsel során a játékos a dobás teljes mozdulatsorát vagy annak egyes fázisait hajtja végre. Ennek megfelelően a lövőcsel végrehajtható:
- A labda felkészítésével – a játék sebessége megköveteli a védőktől, hogy a hatékony védekezés érdekében a támadók mozgásaira és különösképpen a gólveszélyes területe a labdás támadó minden egyes cselekedetére gyorsan reagáljanak. Így egy erőteljes lendületvétellel és a labda dobóhelyzetbe történő felkészítésével a támadó kilépésre vagy összezárásra késztetheti a védőket, mivel mozgása kapura lövést feltételez.
- A dobómozdulat megindításával – a lövőcsel hatékonysága tovább fokozható a csípő berántásával, valamint a felsőtest és a dobókar könyökének dobásirányba fordításával, miközben a labda felkészítés helyzetében marad.
- A dobómozdulat megállításával – a játékos végrehajtja a dobómozdulatot egészen az utolsó fázisig, majd mielőtt útjára engedné a labdát, azt hirtelen mozdulattal megállítja. A labda megállítható biztonságosan, de kevésbé hatékonyan a másik kéz segítségével, vagy magabiztos fogás esetén célszerűbb a dobókézzel.
- A dobómozdulat végrehajtásával – amikor a játékos végig vezeti az egész dobómozdulatot ugyan, de nem engedi útjára a labdát. Ehelyett a támadó a dobókéz egyenes, előre induló mozgását egy, az óramutató járásával megegyező irányú körmozgássá alakítja át, ami egyúttal a következő dobómozdulat előkészítéséül szolgál.
Az állandóan változó játékhelyzetekben a lövőcselek változatos kombinációi figyelhetők meg a támadás során. Például gyakori megoldás felugrásos lövés cselezése, majd talajfogás után a támadási kísérlet indulócsellel történő folytatása. Ez esetben a lendületszerzés fázisában a játékos nem próbálja leplezni lövőszándékát, ellenkezőleg, mozgásával azt sugalmazza, hogy felugrásos lövésre készül. Felkészíti a labdát dobóhelyzetbe, majd hirtelen leüti azt a még levegőben lévő védő előtt. Talajfogást követően pedig indulócselt hajt végre a másik védővel szemben. Egy másik tipikus eset, amikor a támadó látszólag alsó lövésre készül, majd egy elhajlásos lövést hajt végre a védő másik oldalán. Ezért szándékosan lelassítja a lövéselőkészítés utolsó fázisát és látványosan lekészíti a labdát az alsó lövés magasságába. Abban a pillanatban, amikor a védő megindítja a mozgását az elővételezett lövés sáncolására, gyorsan irányt változtat és elhajlással kapura lő.
A talajon vagy a levegőben végrehajtott lövőcsel után a játékos labdavezetéssel, egy másik típusú kapura lövéssel vagy áttöréssel használhatja ki helyzeti előnyét, illetve gólhelyzetbe kerülő társához továbbíthatja a labdát. Ezért a cselezés során az egyensúly megőrzése és a labda biztonságos megtartása nagyon fontos a játékos további tevékenységének megkönnyítése érdekében. A lövőcsel hatásosságát fokozza az a tény, hogy a színlelt kapura lövés közvetlen gólszerzési kísérlet, melyre a védőknek reagálni kell. Éppen ezért azonban a lövőcsel alkalmazása a gólveszélyes területre korlátozódik, ahol egy hiteles kapura lövési kísérletnek van reális alapja.
A cselezésnek közvetlenül és közvetetten jelentős szerepe van a játék valamennyi részében. Egyrészt közvetlenül lehetőséget ad a támadónak az ellenféltől való elszakadásra, másrészt közvetetten a cselezés bizonyos technikai elemek, mint például a labdaátadás, labdavezetés, áttörés vagy kapura lövés előkészítésére szolgál. A cselezési technikák túlzott, öncélú alkalmazása jelentősen rontja a játékot, ám azok mértékletes, a csapat érdekében történő bevetése nagymértékben növeli a csapattevékenység hatékonyságát, különösen a támadásszervezési fázisban.
