A védekezés sikere nagymértékben attól függ, hogy a csapat hogyan képes alkalmazkodni, idomulni a megváltozott játékhelyzetekhez, vagyis hogyan képes ellensúlyozni, illetve kihasználni a számbeli hátrányt, illetve előnyt. Míg ugyanis támadásban a kialakult időleges helyzeti vagy számbeli előny-hátrány csak megkönnyíti, vagy megnehezíti a gólszerzést, védekezésben a tét ilyen körülmények között is a gól elhárítása. Ráadásul ez a probléma fokozott mértékben jelentkezik akkor, amikor kiállítás, kizárás vagy esetleg sérülés következtében a csapat tartós számbeli előnybe vagy hátrányba kerül.
Jóllehet a mérkőző csapatok általában a játékidő túlnyomó részét azonos létszámmal játsszák, a számbeli előnyben vagy hátrányban eltöltött rész azonban erősen rányomja a bélyegét a csapatok teljesítményére. Különösen a mérkőzés kritikus szakaszaiban, a végjátékban vagy hosszabbításban, az előnyben-hátrányban eltöltött időperiódusok a mérkőzés fordulópontjai lehetnek. Ezért célszerű körvonalazni a hatásos védekezés lehetőségét számbeli előnyben, illetve számbeli hátrányban, valamint megvizsgálni, hogy hogyan képes a csapat eredményesebb védekezésre számbeli egyenlőség esetén.
Számbeli előny esetén természetes elvárás a védekező csapattal szemben, hogy ne kapjon gólt. Sőt a védők igyekezzenek lehetőleg gyorsan megszerezni a labdát, mert esélyük a gyors ellentámadásra – és így a viszonylag könnyű gólszerzésre – a csökkentett létszámú ellenféllel szemben kedvező. Ennek elérése érdekében – határozott labdaszerzési céllal – a védőtevékenységet elsősorban mélységben kell növelni anélkül, hogy ezzel a védekezés fellazulna. Erre valamennyi védekezési rendszer jó lehetőséget kínál, és a védők képességei, valamint az ellenfél ismerete alapján a legmegfelelőbb védekezési mód választható meg.
A gólveszélyes területen, a saját térfélen vagy az egész pályán végrehajtott szoros, illetve laza emberfogás a legagresszívabb és így a labdaszerzésre legmegfelelőbb védekezési rendszer. Sőt az emberfogásos védekezés kockázata ez esetben csökkenthető a plusz egy védő biztosító szerepkörben történő felállításával. Célszerű, ha ez az extra védő a gólveszélyes terület közepén helyezkedik el, mert így előnyös helyzete lehetővé teszi társai kisegítését. Különösen akkor van nagy szükség a közbeavatkozásra, ha a labdás támadó elszakad védőjétől, és tiszta gólhelyzetben tör kapura.
A vegyes védekezés valamennyi változata szintén jól alkalmazható, mert a létszámfölényt kihasználva az ellenfél játékszervezője vagy leggólveszélyesebb játékosa, sőt esetleg mindkettő egyéni emberfogással semlegesíthető. Ezáltal a különösen aktív támadók száma tovább csökkenthető, nehezítve az ellenfél kombinációit, és javítva a védők labdaszerzési esélyeit.
A területvédekezés 5:1; 4:2; és 3:2:1 formációi szintén hatásosan vethetők be számbeli előny esetén, amikor az extra védő határozott labdaszerzési céllal mintegy beépül a támadás második vonalába. Ily módon a zóna mélységben egy kissé megnyúlik, zavarva ezáltal a támadásszervezést és a folyamatos labdajáratást. Ennek következtében a támadók labdavezetésre és hosszú, ívelt átadásokra kényszerülnek, lehetőséget adva a védőknek az elütéssel vagy halászással történő labdaszerzésre.
A csökkent létszámú támadók számára előnyösek az ütközésért megítélt szabaddobások, ezért gyakran törekednek azok kiprovokálására. A sorozatos játékmegszakítással értékes időt nyerhetnek, ezért a védők kerüljék el a szükségtelen ütközést, és csak akkor okozzanak apróbb szabálytalanságot, ha az elkerülhetetlen.
Számbeli előnyben a védőknek arra is számítani kell, hogy az ellenfél kapusa a támadók számának kiegészítése érdekében esetleg elhagyja kapuját, és mint mezőnyjátékos aktívan részt vesz a játékban, vagy a helyére ideiglenesen mezőnyjátékost cserélnek be. A támadás technikai elemeiben és a csoportos kombinációkban való járatlanságát kihasználva a labdát átvevő kapus azonnali letámadásával, szoros emberfogásával esetenként könnyen megszerezhetik a védők a labdát.
A csapatok rendszerint időleges kiállítás következtében kerülnek számbeli hátrányba, így a játékosok sportszerű játékkal, valamint a játékvezető ítéleteinek elfogadásával elsősorban igyekezzenek elkerülni azt. Jóllehet egy játékos kiválásával a védekezés jelentős mértékben nehezedik, a gólszerzés megakadályozása ez esetben sem reménytelen. Sőt gyakran éppen egy játékos hiánya az a tényező, ami mobilizálja a védőtársak rejtett energiáit. A védők számának csökkentése ugyanakkor negatívan befolyásolja, esetenként kizárja egyes védekezési rendszerek alkalmazásának lehetőségét.
Az könnyen belátható, hogy a kevesebb játékossal az emberfogásos védekezés megkísérlése értelmetlen és nem kecsegtet túl sok eredménnyel. Míg a vegyes védekezés alkalmazása esetén egy újabb játékos, az emberfogó kiválásával a védőfal túlságosan kinyílhat. Ezért célszerű a területvédekezést választani, mert a játékosok – időlegesen kivált társuk védőfeladatának arányos felosztásával – ebben a rendszerben képesek leginkább kompenzálni kiállított társuk hiányát.
A támadók számbeli előnyben általában a biztonságra törekszenek, ezért a kockázatosabb átlövések helyett gyors labdajáratással és húzással inkább áttörésre alkalmas réseket igyekeznek kialakítani a védőfalon, illetve a széleken. Ezért célszerű, ha a játékosok a fő védelmi vonalban elhelyezkedve egységes, jól záró védőfalat alkotnak, és túlságosan intenzív kilépések helyett inkább kiterjedt szélességi mozgással igyekeznek megakadályozni a támadók áttörési kísérleteit. Számbeli hátrányban különösen veszélyes az ellenfél beállóinak támadótevékenysége, akik helyezkedésükkel és elzárásaikkal nemcsak segítik átlövőtársaik játékát, egyúttal akadályozzák a védők szélességi mozgáslehetőségeit is. Amennyire lehetséges, a külső védők húzódjanak közép felé, itt erősítsék meg a védőfalat, és ha elkerülhetetlen, inkább a széleket adják föl, ahonnan a csökkent lövőszög következtében a kapusnak nagyobb esélye van a védésre.
Számbeli hátrány esetén a védekező csapat célja egyértelműen a gól elhárítása. Ezért ebben a játékhelyzetben enyhe taktikai faultok, szabaddobások és minden olyan manőver, ami a szabályok keretein belül lehetőséget ad az időhúzásra vagy zavarja az ellenfél támadásszervezését, hasznosan alkalmazható.
Jóllehet a csapatok a játékidő nagyobb részét egyenlő létszámmal játsszák, a támadók ez esetben is enyhe előnyben vannak azáltal, hogy nálunk van a labda és így a kezdeményezés lehetősége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a védők belenyugodhatnak helyzetükbe és tevékenységüket csupán válaszreakciókra szűkítik le. Ellenkezőleg, a védők rugalmas alkalmazkodással, fejlett játékintelligenciával és jó anticipációval kikövetkeztethetik a támadók céljait, majd jó ütemű közbelépéssel feltartóztathatják őket, ily módon jelentősen befolyásolhatják ellenfeleik támadótevékenységét. Másfelől egyes csapattaktikai manőverekkel egyenlő létszám esetén még lokális számbeli vagy helyzeti előnyre is szert tehet a védelem az ellenfelével szemben.
Egy védekezési rendszeren belül a védők által elfoglalt pozíciók hirtelen megváltoztatása megzavarhatja a folyamatos támadásszervezést, sőt néha reálissá teszi a labdaszerzést. Például amikor a labda az egyik szélsőhöz kerül, a 6:0 területvédekezés 5:1 formációra való megváltoztatása nagyon hasznos manőver lehet. Abban a pillanatban, amikor a szélső megkapja a labdát, az azonos oldali belső védő kilép az átlövőre, így elszigeteli a szélsőt, aki ezáltal labdavezetésre vagy hosszú átadásra kényszerül. Egy másik belső védő aztán jó ütemű kilépéssel elhalászhatja az átadást, 4:2 formációra módosítva ezáltal az eredeti alapfelállást. A védekezési alapfelállás megváltoztatásakor azonban a játékosoknak ügyelniük kell arra, hogy ezzel ne lazuljon föl túlzottan a védőfal. Ezért a labdás támadó lefedezése, valamint a beálló szoros őrizete a váltás alatt rendkívül fontos.
Egy védekezési rendszeren belül a védők által elfoglalt pozíciók hirtelen megváltoztatása megzavarhatja a folyamatos támadásszervezést, sőt néha reálissá teszi a labdaszerzést. Például amikor a labda az egyik szélsőhöz kerül, a 6:0 területvédekezés 5:1 formációra való megváltoztatása nagyon hasznos manőver lehet. Abban a pillanatban, amikor a szélső megkapja a labdát, az azonos oldali belső védő kilép az átlövőre, így elszigeteli a szélsőt, aki ezáltal labdavezetésre vagy hosszú átadásra kényszerül. Egy másik belső védő aztán jó ütemű kilépéssel elhalászhatja az átadást, 4:2 formációra módosítva ezáltal az eredeti alapfelállást. A védekezési alapfelállás megváltoztatásakor azonban a játékosoknak ügyelniük kell arra, hogy ezzel ne lazuljon föl túlzottan a védőfal. Ezért a labdás támadó lefedezése, valamint a beálló szoros őrizete a váltás alatt rendkívül fontos.
Cseles helyezkedéssel a védők befolyásolhatják a támadók döntéshozatalát, esetleg hibás alternatíva megválasztására kényszeríthetik őket. Ehhez általában a pontdobások és különösen a szabad-, illetve bedobások kínálnak jó lehetőséget, mert a rövid játékmegszakítás mindkét csapatnak némi időt biztosít az újra rendeződésre. A kapuelőtér közelében végrehajtott szabaddobásnál például a sorfal szándékosan fedezetlenül hagyja a kapu egyik oldalát, ráadásul még a kapus is egy kicsit a takart sarkok felé helyezkedik, sugalmazva ezáltal a támadónak a közvetlen kapura lövés lehetőségét. Így a gyors gólszerzés reményében a támadó esetleg elhamarkodott lövést kísérel meg a fedezetlen oldalra, amit aztán a felkészült kapus könnyen háríthat. Folyamatos játék közben szintén hasznos megoldás látszólag egy időre fedezetlenül hagyni a beállót, ezzel mintegy felkínálni a lehetőséget a bejátszásra, majd egy jó ütemű közbelépéssel elhalászni előle a labdát.
Kivételes képességű kapus esetén a védekező csapat megengedheti magának azt a kissé bizarr, de hatásos megoldást, hogy a labdaszerzés érdekében kedvező helyzet felkínálásával kapura lövésre ösztönzi az ellenfél egyik játékosát. Gyakran például a külső védő a labdaátvételt követően elszigeteli a nem túl eredményes szélsőt oly módon, hogy annak egyedüli útja a kapu felé vezet. Így az elbizonytalanodott szélső a számára nem túl kedvező helyzetből is kénytelen kapura lőni, amit a felkészült kapus jó eséllyel háríthat, majd azonnal a másik oldalon indulási előnyt szerzett társát hozhatja helyzetbe egy hosszú indítással. Továbbá biztonságos lőtávolságból az arra egyébként is hajlamos támadó könnyen kapura lövésre ösztönözhető oly módon, hogy a védők – összhangban a kapussal – csak a kapu egyik oldalát takarják el.
Természetesen ez csak néhány kiragadott példa, és ezen csapatmanőverek száma végtelen. Valójában a csapat taktikai repertoárja, a védők intelligenciája és improvizációs képessége számtalan megoldást tesz lehetővé. Az effajta manőverek alkalomszerű bevezetésével aztán számbeli egyenlőség esetén is kedvező szerepre tehet szert a védekező csapat, és egy bizonyos fokig manipulálhatja a támadók tevékenységét.
