A védőtevékenység abban a pillanatban kezdődik, amint a csapat elveszíti a labdát. Ettől kezdve a védőknek nem lehet más céljuk, mint gyors visszavonulás, vagy szervezett védekezés közben valami módon meghiúsítani az ellenfél támadási kísérletét, és amilyen gyorsan csak lehet, visszaszerezni a labdát. Ennek megfelelően a védőnek úgy kell kialakítania az alaphelyzetét, hogy abból kiindulva a támadóval szembeni cselekvési hátrányát ellensúlyozni tudja.
A gyors támadásszervezés megköveteli egy olyan kiindulóhelyzet felvételét, amelyből a védő képes mindenkor és minden irányba elindulni, az egyensúlyát biztonságosan megőrizni, valamint az ellenfél feltartóztatása mellett gyors ellentámadást kezdeményezni. Továbbá a védő alaphelyzetének olyan hatásosnak kell lennie, hogy az sugalmazza az állandó készenlétet és az ellenfél megakadályozásának mindenkori lehetőségét.
Lábak – vállszéles terpeszben lábfejekkel enyhén kifelé fordulva, térdben és bokában kissé hajlítva helyezkednek el. A testsúly a talpak elülső részén egyenletesen oszlik meg.
Törzs – kissé előredől, így a test súlypontja megközelítőleg a köldök környékén helyezkedik el, míg súlyvonala a két lábfejet összekötő képzeletbeli egyenes középpontjára, a talajra irányul.
Fej – enyhén megemelve állandó vizuális kapcsolatot tart fenn az ellenféllel, a játékostársakkal és a labdával.
Karok – kissé feszített vállizomzattal, enyhén hajlítva, laza tartásban helyezkednek el a törzs mellett. Az alkar kissé előrenyúlik, és a kezek természetes tartásban, enyhén nyújtott ujjakkal előre mutatnak.
A támadók változatos mozgásai állandó válaszreakciókra késztetik a védőket, ami viszont szükségessé teszi az alaphelyzet kiterjesztését. A jellegzetes támadómozgások – mint például a labda védőfal előtti folyamatos járatása vagy a játékosok sorozatos kapura törései – meghatározzák a védő mozgását. Az alapmozgás célja, hogy a védő olyan optimális helyzetbe kerüljön a támadóval szemben, hogy egy-egy elleni játékszituációban képes legyen annak feltartóztatására, továbbá szükség esetén ki tudja segíteni csapattársát, egyszóval jól illeszkedjen be csapata védekezési rendszerébe. Ennek megfelelően a védőnek mind mélységben, mind szélességben gyorsan kell mozognia a pályán, ami kitámadó, illetve oldalazó lépésekkel hajtható végre a legcélszerűbben.
A kitámadó lépés az aktív, támadó szellemű védekezés lényeges eleme, ami lehetővé teszi a kapura lövés megakadályozását, a támadásszervezés megzavarását és a labda megszerzését egyaránt. Kitámadáskor a védő alaphelyzetből indulva néhány gyors futólépést hajt végre úgy, hogy a lábfejekkel közel mozog a talajhoz, majd enyhén előredöntött felsőtesttel érkezik egy új védekező alaphelyzetbe. A játékos törzzsel az ellenfél irányába fordulva és súlypontját kissé süllyesztve, karokkal mindig közbeavatkozásra készen úgy helyezkedik el, hogy a támadó ütközés esetén se tudja őt kimozdítani egyensúlyi helyzetéből. A visszazárás gyors, apró lépésekkel a megváltozott játékszituációnak megfelelően rézsútosan hátrafelé történik, majd a játékos újra elfoglalja pozícióját a védőfalban. Mivel a labda mozgásirányát követve a védőfal közben oldalirányba mozog, a kitámadás és visszazárás útja sohasem azonos nyomvonalú, hanem rézsútos irányú előre- és hátrafelé mozgás.
Az oldalazó lépés a hatásos védőmunka alapfeltétele, ami lehetővé teszi a védők rövid távolságra történő gyors szélességi mozgását, ezáltal az áttörő támadók feltartóztatását és a játékosok helycseréjének követését. A védőjátékos alaphelyzetből a mozgásirányba eső közelebbi láb kilépésével indul, és egy lapos, gyors, oldalirányú szökkenést hajt végre a lábak keresztezése nélkül. A mozgásirányba eső lábfej közel mozog a földhöz, majd a talp elülső élén fog talajt az új alaphelyzetben, míg a másik láb a talp elülső részén szinte végig érintkezve a talajjal követi azt. Az optimális talajkontaktus lehetőséget nyújt a védőnek a mindenkori, gyors irányváltoztatásra, viszonylag nagy terület takarására, ezáltal a támadó állandó felügyelet alatt tartására. Az oldalazó lépések sebességét minden esetben a labda, illetve az ellenfél mozgásgyorsasága határozza meg, növelve vagy csökkentve a védő lépésszámát, mozgásgyorsaságát és súlypontja süllyesztésének mértékét.
Az alapmozgásnak a hatásos végrehajtás mellett könnyednek és gazdaságosnak kell lennie, hogy azt a játékos képes legyen az egész mérkőzés folyamán hasonló hatásfokkal kivitelezni. Különösen fontos az egyensúlyvesztés elkerülése, ami a test és a végtagok koordinált munkájával biztosítható.
A lábmunka a helyváltoztatás alapja, lehetővé teszi a folyamatos, gyors és pontos mozgást. A játékosok lábmunkával aktivizálják alaphelyzetüket, követik a labda és az ellenfél útját, valamint változtatják helyüket a védekezésben.
A karmunka – összhangban a lábak mozgásával – egyrészt azok munkáját segíti, gyorsítja, másrészt szerepet játszik az egyensúly fenntartásában. Ezenfelül védekezésben a karmunka célja az ellenfél átadásainak megakadályozása, azok kilátásának és tájékozódásának zavarása, valamint a labda megszerzése.
A törzs a közbeavatkozás igényének megfelelően kisebb-nagyobb mértékű döntéssel, hajlítással és fordítással segíti a végtagok mozgását, koordinálja azok működését. Az egyensúly megőrzésének szempontjából fontos a súlypont optimális pályán – rendszerint a köldök tájékán – való tartása.
Kielégítő alapmozgás hiányában a védőjátékos késve lép ki a kapura lövő támadóra, lemarad áttörő ellenfelével szemben, vagyis hátrányos helyzetbe kerül, és csak szabálytalanság árán képes feltartóztatni a támadót. Ennek elkerülése érdekében az alaphelyzet és alapmozgás helyes elsajátítása és folyamatos csiszolása kezdettől fogva rendkívül fontos.
