A védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúra egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják. A csapattevékenység keretében lehetővé válik, hogy minden egyes játékos a képességeinek legmegfelelőbb védőpozíciót foglalja el. Ily módon – a csapatformáción belül egymás tevékenységét erősít – a játékosok együtt jobb teljesítményre képesek, mint külön-külön. Amíg azonban az egyéni és csoportos manőverek alkalmazása nem igényel különösebb szervezést, a csapattevékenység megszervezése és hét játékos munkájának összehangolása már lényegesen összetettebb feladat. Ki kell alakítani a játékosok legoptimálisabb alapfelállását, meg kell választani a megfelelő védekezési rendszert, amelyet hatásosan kell tudni alkalmazni különböző támadási rendszerek ellen, különböző játékszituációkban, valamint speciális körülmények között is.
A gyors visszarendeződés a labda elvesztését követő első védekezési kísérlet az ellenfél gyors ellentámadásának megakadályozása érdekében. Ez esetben a védekező csapat többszörösen is hátrányban van: a támadók gyors egyéni indulással, spontán, csoportos manőverekkel vagy alkalmi csapattevékenységgel indulási, számbeli, illetve pozícióelőnyre tehetnek szert. Cselekvési előnyüket aztán a pálya középső részén gyorsan áthaladva, a kapuelőtér közelében igyekeznek tiszta gólhelyzetté fokozni. Az ellenfél előnyös helyzete azonban gyors visszafutás közben hatásos védekezéssel kiegyenlíthető, sőt esetenként a labda is visszaszerezhető. A gyors ellentámadás elleni védekezés már labdabiztos, megfontolt támadójátékkal kezdődik. A játékosok a támadás során törekedjenek arra, hogy amennyiben nem sikerül gólt szerezni, az ellenfél minél kedvezőtlenebb helyzetben jusson a labdához. A labda elvesztésének pillanatában aztán azonnal meg kell kezdeni a gyors visszarendeződést.
A gyors visszarendeződés fázisai
- a támadás késleltetése
- gyors visszafutás
- ideiglenes felállás
A támadás késleltetése időben az első védekezési kísérlet elsősorban az egyéni indulás megakadályozására. Mivel a gyors cselekvési kényszer nem teszi lehetővé az összehangolt, tervszerű védekezést, ez esetben a játékosok helyzetüknek megfelelően elsősorban egyéni kísérletekkel igyekeznek az ellenfél gyors ellentámadását meghiúsítani. Így mindenekelőtt a labdás ellenfelet kell a legközelebb helyezkedő védőjátékosnak letámadnia és lehetőleg szabályosan vagy enyhe szabálytalansággal, de semmi esetre sem kiállítást okozó szabálysértés árán megakadályozni a labda megjátszásában. Erre a feladatra csak egy játékos – rendszerint a beálló, aki helyzeténél fogva úgyis a kapuelőtér közelében van – vállalkozzon.
A gyors visszafutás időrendben a második védekezési kísérlet elsősorban a csoportos indulás megakadályozására. Ez esetben az egyéni indulás meghiúsításával a védőknek sikerült annyi időt nyerni, hogy lehetőségük nyílik spontán csoportos védekezésre. Ezért a labda elvesztését követően a támadáskésleltetésben közvetlenül nem érdekelt védőjátékosoknak azonnal meg kell kezdeni a gyors és lehetőleg összehangolt visszavonulást a saját kapuelőterükhöz vezető rövidebb úton.
Az ideiglenes felállás időrendben a harmadik védekezési kísérlet, elsősorban a csapatindulás megakadályozására. Ez esetben valamennyi védőnek sikerül úgy visszaérkeznie saját kapuja előteréhez, hogy az ellenfél nem tudott gólhelyzetet kialakítani, így lehetőség nyílik alkalmi csapattevékenységre. A szervezett védekezést azonban megnehezíti az, hogy a játékosok gyakran nem az eredeti védőpozíciójukba érkeznek vissza, viszont a folyamatos támadás következtében ott is meg kell kísérelniük az eredményes védekezést. Ezért ez a rendezetlen védelem egy ideiglenes állapotnak, kényszerhelyzetnek tekinthető, amit a csapatnak kapott gól nélkül, lehetőleg minél rövidebb időtartamra kell leszűkítenie. Mivel azonban a támadók még mindig pozícióelőnyben vannak, a védők csak a biztonság megtartásával kíséreljék meg eredeti védőhelyük visszafoglalását.
A szervezett védekezés időrendben a gyors visszavonulást követő második védekezési kísérlet a szervezett támadással kialakított gólhelyzet megakadályozása érdekében. Ez esetben a támadók megelőző gyors ellentámadási kísérlete nem járt eredménnyel, így támadópozícióik elfoglalásával, szervezett támadásfelépítéssel kísérlik meg a gólszerzést. Ezzel szemben a védőknek csak akkor van reális esélyük, ha képességeik figyelembevételével és célszerű felosztásával megszervezik a védekezést és az egyének, illetve csapatrészek munkájának összehangolásával hatásos csapatvédekezést alakítanak ki.
Felállt támadás elleni szervezett védekezés
- egyéni
- csoportos
- csapat
Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez a kézilabdában annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme és ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához. Ugyanakkor a játék fejlődése során kialakult védő feladatkörök lehetőséget adnak a különböző pszichofizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosoknak, hogy védőtevékenységüket a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki. A védekezés feladatkörei a külső védő, a belső védő, az előretolt védő, valamint a kapus, aki speciális védőfeladatot lát el.
Meglehet, az egy-egy elleni védekezés szerepe alapvető fontosságú, a hatásos csapatvédekezés alapfeltétele több játékos közös védőtevékenysége és együttműködése. A játékosok adott védekezési rendszerben elfoglalt helye eleve kínálja a szomszédos védők együttműködésének lehetőségét, a hatásos csapatvédekezés pedig egyenesen megköveteli a páros kapcsolatok kialakulását, kialakítását. A csapatrészek tervszerű munkája annál is inkább indokolt, mivel a támadók egyes csoportos manővereivel szemben – mint például elzárás vagy helycsere – a védő egymagában eleve verve van, és csak a társak segítségével van reális esélye a hatásos védekezésre. Csoportos manőverekkel azonban lehetőség nyílik az erők és a védőfeladatok gazdaságos és optimális felosztására, ezzel egyes játékosok legjobb tulajdonságainak kihasználására a csapat eredményessége érdekében.
A támadójátékosok mozgásiránya, illetve a manőver célja meghatározza a védők összehangolt tevékenységének módját. Így mélységben mozgó, meredeken kapura törő támadókkal szemben a kitámadás – biztosítás – visszazárás, szélességben pozíciót változtató támadók ellen az átvétel – kíséret – átadás, míg a csoportos manőverek, elsősorban elzárások megakadályozására a kerülés és a váltás alkalmazható legeredményesebben.
A védekezés hatásossága általában annak egységességén és szervezettségén múlik, ezért általános alapelvek alapján szükséges a játékosok védőmunkájának összehangolása. A csapattevékenység egységbe foglalja az egyéni és csoportos védekezési kísérleteket, kialakítva ezáltal a kézilabdázás legmagasabb szerkezeti egységét. A csapatstruktúrára egyfelől megfelelő környezetet biztosít az egyéneknek arra, hogy speciális képességeiket a legmegfelelőbb pozícióban kamatoztassák. Másfelől pedig lehetővé teszi azt, hogy gyengéiket a társak kölcsönös segítségével palástolják. A csapattevékenység keretében lehetővé válik, hogy minden egyes játékos a képességeinek legmegfelelőbb védőpozíciót foglalja el. Ily módon – a csapatformáción belül egymás tevékenységét erősítve – a játékosok együtt jobb teljesítményre képesek, mint külön-külön. Amíg azonban az egyéni és csoportos manőverek alkalmazása nem igényel különösebb szervezést, a csapattevékenység megtervezése és hét játékos munkájának összehangolása már lényegesen összetettebb feladat.
A szervezett védekezés egyik ismertetője a játékosok meghatározott alapfelállása, ami lényegében a védők tudatos, képességeik szerinti elhelyezkedése a gólveszélyes területen. Más megközelítésben egy alapfelállás egy előre meghatározott rend, a szervezett védekezés megindításához szükséges kiindulási alap, a védekezés során ismétlődően visszatérő, sőt gyakran a védekezés befejezésekor is felismerhető elrendeződés. Így az alapfelállás egy kiindulási pontnak tekinthető, ami jóllehet meghatározza a játékosok mozgásterületét, nem korlátozza mozgásszabadságukat. A játékosok által elfoglalt védőpozíciók ugyanakkor tükrözik a végrehajtandó védőfeladatokat, és ennek alapján a csapat alapfelállása fő, illetve előretolt védelmi vonalra osztható föl. A fő védelmi vonalat a kapuelőtér közvetlen közelében elhelyezkedő külső és belső védők alkotják. Az előretolt védelmi vonalban a zavaró-emberfogó feladattal megbízott előretolt védő(k) fejtik ki tevékenységüket a gólveszélyes terület határán.
